Mindig én leszek az...

Mindig én leszek az, aki jobban törődik, aki többet sír, aki jobban hiányol, aki jobban kötődik, aki többet akar, és aki jobban szeret. Fel kéne már hagynom a reménykedéssel, most már úgy igazán. El kéne fogadnom, hogy senki nincs olyan hülye a világon, mint én, aki ennyire teljes szívvel, őrülten szeret. El kéne fogadnom, hogy másnál ez nem így megy. Hogy senki se ilyen, mint én. 

De olyan pokoli nehéz. Mindig elhiszem, hogy én is rengeteg érek, hogy hiányolhatatlan vagyok. De. Ez. Nem. Igaz. 

Egy senki vagyok. Pótolható. Nélkülözhető. Egyáltalán nem fontos. Elhanyagolható. SENKI. 

Attól még, hogy rossz érzés, ezt el kell fogadnom. És bele kell törődnöm. Attól, hogy valaki nekem a világot jelenti, az nem jelenti azt, hogy én is neki. Ezt már sokszor leírtam...és mennyire pokolian igaz most is! Vagy elfogadom ezt, vagy belehalok. És nem tudom, melyik a nehezebb. 

Néha mintha én lennék a legszerencsésebb lány a világon: akit a legjobban szeretnek, akinek mindig van kihez fordulni. Máskor meg, mint most is, egyedül ülök a szobámban, ő alig pár kilométerre tőlem, és mégis: mintha nem lenne senkim. Egyedül vagyok, magányos, és csak sírok és sírok, mert arra várok, hogy megjelenik az ajtómban, átölel, és azt mondja: ne félj, én itt vagyok neked. Csak te számítasz. De nem történik semmi ilyesmi. Csak kioktat, hogy kérdőre vonom és érzem a hangsúlyán, hogy nem érti. Hogy nem érti, mennyire ölelni és csókolni akarom, hogy nem érti, haldoklom éppen nélküle. És ő megmenthetne...de nem akar....

Szalagavató

 Szerdán sikerült a forgalmi vizsgám! Azt hittem, soha nem lesz meg, de Andris jött velem, és a jelenléte annyi erőt adott, hogy végül valahogy csak megcsináltam. Ha ő nincs ott, biztos nem sikerül. Ő adja nekem az összes erőt ♥
De térjünk is át a SZALAGAVATÓMRA!!! Az idei év egyik talán legszebb estéje volt, én nagyon imádtam. Imádtam a hajam, a sminkem, azt, hogy széppé varázsoltak, és végre egy kicsit én is hercegnőnek érezhettem magam. Különlegesnek. Szinte magamra sem ismertem, annyira megváltoztatta az arcom egy kis smink - a jó irányba. Így már értettem, miért lehetnek az átlagos nők is szupermodellek. Aznap én is annak éreztem magam. Aminek persze nemcsak a smink és a szép ruha volt az oka, hanem az, ahogy Andris rám nézett. Láttam a szemében, hogy tényleg tetszem neki. Láttam anyán, ahogy rám nézett, és láttam apán, hogy büszke. És ez csodálatos érzés volt. Nem izgultam. Ők itt voltak nekem. Még az sem érdekelt, hogy a kosztümöm hülyén áll, hogy az osztálytáncunk béna - fel se tűnt, mert minden egyes pillanatban, amikor el tudtam szabadulni, a nézőtér felé leselkedtem, és kerestem az Ő tekintetét.

 Csak az az egy érdekelt, hogy ő szépnek tartson, hogy rám nézzen, hogy mosolyogjon rám. Csak ő számított. Aztán jött végre a keringő, én pedig alig bírtam magammal. Amint vége lett, lehívtam őket. Először apával táncoltam egy kicsit, de nem sokáig bírtam magammal, és odahívtam. A karjába zuhantam, és csókoltam és csókoltam. Persze táncoltunk is egy kicsit, de legszívesebben egész este azt csináltam volna. Vele lenni abban a csodálatos fehér ruhában, nézni őt elegánsan és lélegzetelállítóan helyesen...teljesen megbabonázott ♥ El se akartam engedni. Soha többé.
De sajnos a táncolás hamar véget ért, és a többiek is lejöttek fotókat készíteni. Mindenkivel csináltunk közös képet, de már bánom, hogy nem készült több. Soha többé nem leszek ilyen szépen felöltözve, kisminkelve. Ez az egy volt a mi esténk. Jó, persze, egyszer....talán... de akkor is! Bárcsak több időt kaptunk volna táncolni, képeket készíteni, elveszni kicsit ebben a csodálatos estében. Bárcsak sose ért volna véget ♥

Még a buliról is lemondtam... elmentük a Mekibe enni, majd jöttünk haza. Csak ő számított, semmi más. Persze jó lett volna a többiekkel bulizni, de akkor, abban a percben csakis ő számított, hogy végre összebújhassunk, és csakis vele lehessek. Igen. Talán ezt jelenti tényleg szerelmesnek lenni. :) Mert az biztos, hogy az egész életem körülötte forog. Miatta éri meg erősnek és türelmesnek lenni, miatta éri meg végigszenvedni a rémes hétköznapokat. Miatta éri meg élni és kitartani. Miatta és az ilyen esték miatt ♥

Can't live

Néha azt kívánom, bár átlagos lány lehetnék, egyszerű vágyakkal, egyszerű szívvel, egyszerű gondolatokkal; de nem vagyok az, és ideje, hogy megtanuljak így élni. Ilyen érzékenyen, ilyen naivan, ilyen nagyravágyóan. Meg kell szoknom, hogy mindig ki fogják használni a jó szívemet. Meg kell tanulnom, hogy sokat fogok sírni, és nem minden könnyem fogja megérdemelne, hogy elsírjam őket. 

Meg kell tanulnom felnőttként kezelni ezt, elrejteni a gyengeségem, rejtegetni és nem kimutatni senkinek. Ideje ismét felemelnem azt a kemény falat a szívem köré - akkor talán nem sérülne meg minden egyes alkalommal, amikor fájdalmat okoznak neki. 

De persze erre már képtelen lennék. Már odaadtam a szívem egy fiúnak - egy csodálatos embernek, akibe őrülten szerelmes vagyok, és akiben mégsem tudok mindig megbízni. Tudom, hogy szeret, de azt is tudom, hogy ha elveszítene, ő nem törne össze. Ugyanúgy elmenne mozizni és szórakozni a barátaival hétköznap, nyaralni a családjával, és síelni a testvérével De nekem mim maradna? SEMMIM! Már így is mindenem neki adtam... az egész életem, a jövőm... de vajon megérte? Mi lesz, ha már nem kell neki semmim? Akkor velem mi lesz? Számít ez egyáltalán? Mert nem hiszem... Halott leszek. Ez egyértelmű. Abban a percben, amelyikben elveszítem, én megszűnök létezni. Meg akarok majd szűnni létezni, ennyi az egész. És meg is fogom tenni, ha muszáj lesz. 

De hinni akarok neki. Hinni akarok benne. Már csak ő maradt nekem... 

Letargia

Vannak napok, amikor semmi sem jön össze. A vonatod késik, a buszod hamarabb elmegy, elfogy a kedvenc Fornettid, dolgozatnál a rossz feladatsort kapod, a megfelelő képleteket nem találod, és még az oly szeretett vezetés közben is csak problémákba ütközöl. Ilyenkor persze egy jó szó, egy kedves ölelés mindent helyretenne, de persze pont ilyenkor nem kapod meg ezeket sem. A másik félnek minden fontosabbá válik pár édes szónál - semmi kedves meglepetés, egy kis mosolygós kép, vagy valami. Nem. Ezek csak a tavalyi év csodás emlékei, idén már semmi ilyesmi nem jár - hiába is várom. Persze nem biztos, hogy ez baj. Csakhogy én mégis annak érzem néha. Jó, persze nem várom el, hogy körülöttem forogjon az élete, de mégis! Ha tavaly ezt megkaptam, idén miért nem? Miért pont most, a véghajrában, az utolsó külön töltött évben kell ezt elhanyagolni? 

Hogy kételyeket ébresszen bennem? Hogy néha álomba sírjam magam, talán teljesen feleslegesen? Nem jó ez így... Nagyon, de nagyon nem jó. 

Bízni akarok benne és a szeretetében. Többnyire bízok is. De ilyenkor, amikor egy pokolian nehéz nap után nem kapok mást, mint félóránként egy egysoros üzenetet, miközben én a szívemet öntöm ki neki? Köszönöm szépen a semmit! Komolyan. Kicsit sem szívettépő, áh dehogy. Mert ki másnak siránkozhatnék, mint neki? Ki mástól várhatnék támogatást, mint tőle? Most komolyan... ennyire nagy kérés az, hogy kicsit többet törődjön velem? Csak annyit, mint én vele... Hát ennyire hatalmas elvárásaim lennének?

Hoppá

Az elmúlt két hónap olyan gyorsan elszaladt, hogy szinte észre sem vettem. Kezdődött az iskola, én pedig fejet ugrottam a végzős év problémáiba: milyen legyen az osztálytánc, kivel keringőzzek, milyen legyen a ballagós ruhám, kiket hívjak meg a szalagavatómra, mi legyen a második és a harmadik hely a felvételis listámon, és satöbbi. Emellett persze tanulnom is kellett, ami eddig meglepő módon egész jól megy. Csupa ötös vagyok, mindenből. Erre felettébb büszke vagyok. A másik dolog, hogy a vezetést is nagyon élvezem. Az oktatóm csodálatosan jófej, türelmes, és vicces. Nagyon jó döntés volt, hogy végül hozzá kerültem. Áldom érte az eszemet! 

No, azt hiszem ennyit az unalmas sulis dolgokról. Térjünk át a számomra legkedvesebb dologhoz, életem szerelméhez. A dolgaink nem is alakulhatnának mesésebben. Persze a hétköznapok szörnyűek, hiszen akkor nem látjuk egymást, de már csütörtökön haza tud jönni, így három estét tölthetek vele. Ez is több, mint a semmi. :) 

Már előre látom, milyen hosszú lesz ez az év nélküle, de hát csak kibírjuk, nem? Utána költözünk

össze! Annyira izgatott és ideges is vagyok emiatt egyszerre. Egyrészről nagyon várom, hisz végre majd azzal élhetek, akit a világon mindennél jobban szeretek, és akiről tudom, hogy mindennél jobban szeret. Már azt tervezzük, hogy mikor vegyük majd meg a mopszkislányunkat, Maját, és hogy vajon mennyibe fog ez kerülni. Ő már gyűjtöget is rá, lelkesen és imádnivalóan, én pedig mindig elolvadok tőle, amikor megemlíti. Szóval igen, egyértelmű, hogy a szándékaink komolyak. De eközben egy részem fél, mert hahóó, csak 19 vagyok! Nem tudok főzni, nem tudok mosni, és istenem! Mi van, ha megun, ha rájön, hogy nem is neki teremtettek? Annyira...közeli lesz vele lakni, és én annyira akarom! Elképzelem, ahogy az édes arcára ébredek minden reggel, csókot lehelek puha ajkaira, majd reggelit készítek, és elindulunk a dolgunkra. Ő valahol leszáll a villamosról, én pedig továbbmegyek a sulimhoz. Napközben találkozunk enni, beszélgetni, majd megyünk vissza a dolgunkra. Eztán jön az este, ahol megöleljük egymást, leülünk enni, megszeretgetjük egymást, és együtt elalszunk. Hát igen, így néz ki valahogy egy álomnapom :D És ez jövőre ilyen lesz ♥

A másik dolog... mostanában mindig a jövőbeli házunkról álmodom. Egyszer egy aprócska kis zug az, valahol a belvárosban, bordó falakkal és hangulatos, fiatalos bútorokkal, máskor pedig egy hatalmas kétemeletes ház Zuglóban, kocsibejáróval, frissen nyírt fűvel, és egy babakocsival a ház előtt. Hihi :$ Nos, igen... folyton ilyenekről álmodom, mert ez minden vágyam! Először egy kis zug nekünk, ahol csak ő, én és Maja vagyunk, utána pedig egy családi otthon a kis lurkóinknak . Tudom, butaság, de én már a nevüket is látom a fejemben. Ákos vagy Alex, ha fiú. Andris is ezt a két nevet preferálja, bár én mindig úgy képzelem, hogy ha lesz fiam, a második neve az András lesz. Ő ezt persze még nem tudja, és tudom, hogy ellenezné, de hát már én csak ilyen szentimentális vagyok. Annyira... uh, elképzelem ahogy a kezemben tartom az apróságot, aki az apukája nevét viseli, és aahw... meghalok már a gondolatától is :D Ha lány lenne? Ühm, passz. Nekem tetszik a Lotti, a Kornélia, a Lara, a Hanga, esetleg még a Lili. Valami ilyesmi. De hát ez még olyan messze van, csak jólesik gondolkozni rajta. Annyira várom már ♥

Jövő

Most nyugodt vagyok, reményteli. Bár a dolgok semmit nem változtak az életemben, kezdem elhinni, hogy nekem is kijuthat a csodából. Annyi rossz ember él csodálatos életet, én miért ne kaphatnám meg? Miért ne jutnék be az egyetemre, ahova menni akarok, miért ne élhetnék együtt a szerelmemmel boldogan? 

Igen, nehéz lesz. Igen, valószínűleg sokat fogok szenvedni a logisztikai mérnök szakon, hisz a kémiához és fizikához nincs is eszem és IGEN, lehet, hogy néha el fogok bizonytalanodni, hogy ez az isteni srác tényleg velem akarja-e leélni az életét... De ez az én jövőm - vagyis azt akarom, hogy ez legyen. 

Kezdek magabiztosabb lenni. Már látom a célt - már csak egy év, és el is érhetem. Ha megérkezem Álomországba, boldog leszek. Kiegyensúlyozott. Az út már nem olyan hosszú, már végigsprintelhetem. 

Jogsiletétel szeptemberben, szalagavató novemberben, felvételi decemberben, ballagás és érettségi májusban, szóbeli júniusban, a pontszámuk kiderülése júliusban, és el is érkeztünk a célhoz: a jövőbeni egyetemista életemhez Andrással ♥ 

Spanyolország meghódítva

 Már két hete hazaértünk ebből a csodálatos nyaralásból, de még csak most jutottam el odáig, hogy írjak is róla. Június 20-án, péntek hajnal 3-kor indultunk Mezőtúrról, és csak 21-én reggel 7-re értünk Tossa de Mar-ba. Az első nap a szállás elfoglalásával, és a közelben lévő gyönyörű vár felfedezésével indult, estére azonban a tengerbe is sikerült bejutnunk. A víz hihetetlenül sós volt, de imádtam! :) A vasárnapot végig a parton töltöttük, élveztük a forróságot és a napsütést.

 Hétfőn Barcelonába és Montserratba kirándultunk, ahol sajnos nagyon kevés időt tudtunk eltölteni. Viszont a Sagrada Família, az Espana tér és a többi gyönyörűség kárpótolt minket. :) 

Kedden üvegfenekű hajózásra indultunk, ami átvitt minket egy másik öbölbe, és ott is strandoltunk egyet. Sajnos igazi nagy halakat nem láttunk, pedig annak nagyon örültem volna :( Este viszont paellát ettünk, ami isteni volt ♥

Szerdán esett az eső, ezért csak nagyon keveset tudtunk a tengerparton lenni, este viszont elmentünk pizzázni. Én sonkás ananászos barackos pizzát választottam - életem legfinomabb pizzája, de komolyan! Utána lementünk a tengerpartra, ahol körülbelül másfél óráig néztük a helyiek tűzijátékát. Nagyon érdekes volt, hogy míg itthon ez tilos egész évben, Tossában a helyiek egész éjjel nyomatták, pénzt és időt nem kímélve. Még a gyerekek is petárdákat és apró fényes dolgokat gyújtogattak. Csodálatos volt. 

Csütörtökön Marinelandbe mentünk, ahol madárshow-t, fókashow-t és delfinshow-t néztünk. Mindet imádtam! Az egészet végignevettem és élvezkedtem Andrissal az oldalamon, mint egy kisgyerek. :) Sajnos amint véget értek a műsorok, ömleni kezdett az eső, ezért csúszdázni nem tudtunk :( Még a vízben is alig voltunk. 

Pénteken viszont csodálatos időnk volt. Forróság, boldogság, ilyenek :) A kedvenc napom ♥ Végig a parton voltunk, szépen le is barnultunk. 

Este sajnos elkezdtünk pakolni, mert szombat délután négykor indulás volt haza. 

Szombaton már strandolni se tudtunk. Még egyszer felfedeztük a várost, vettünk a Szerelmemmel közös karkötőt, meg az otthoniaknak szuvenírt, aztán indultunk haza. 

Összességében ez egy csodálatos nyaralás volt, kisebb gondokkal, amikkel hála a Drágámnak hamar túlléptem. Ha ő nem lett volna velem, közel se élveztem volna ennyire. 

Imádom! Imádom! Imádom! ♥

Lost

Furcsa dolog a szerelem. Az egyik pillanatban a fellegekben jársz miatta, a másikban pedig olyan mélyre ránt a bánat tengerében, hogy a fulladás veszélye fenyeget. Próbálsz fent maradni a víz tetején, kapálózol és sikítasz, de az indák a lábadra tekerednek, és a mély felé rángatnak. 

Te még ennek ellenére is ki akarsz tartani, mert tudod, hogy ez az egész ideiglenes - hogy az indák nemsokára elhalnak, és te ismét szabad leszel, ismét a víz tetején lebeghetsz -, mégsem tudsz szabadulni a fájdalomtól. A légszomj majdhogynem megöl. 

Most én is így érzem magam. Pontosabban mondva mindig így érzem magam, mikor elmegy. Hiába mondja azt ő is és az eszem is, hogy muszáj, úgy érzem cserben hagy, és menekül előlem. Neki persze fogalma sincs, miért vagyok folyton szomorú és rémes, amikor elmegy - nem tudhatja, hogy az egyedülléttől félek, hogy gyűlölök egyedül lenni a démonjaimmal, hogy olyankor mindig eszembe jutnak azok az idők, amikor nem volt senkim. Nem akarom, hogy tudja, mennyit sírok ilyenkor - mert a mellkasomat mázsás súly nyomja, a szomorú zene kitölti a szívemet, és csak sírok és sírok, amíg a könnyeim el nem fogynak. Erős akarok lenni, mint ő. Azt akarom, hogy lássa, nélküle is boldogulok, mint ő nélkülem. De nem megy... Én nem tudok erős lenni, én gyenge vagyok - egy kislány, aki szeretetre vágyik. Egy olyan kislány, akit 8 hónappal ezelőttig senki nem szeretett igazán. Aztán jött ő, és megtudtam, mit kellett hiányolnom 18 éven keresztül. Most pedig, mióta enyém ez a szerelem, nem tudom elengedni egy percre sem. Félek, hogy egyszer megfojtom őt ezzel a szeretetmennyiséggel, és érzem, hogy emiatt el fogom veszíteni, de nem bírom visszafogni magam. 

Annyira szeretem, annyira kell nekem... és persze tudom, hogy ő is szeret. Csak félek, hogy ez változni fog... Nagyon félek :(

Reggeli kávé

Kora reggel teát szürcsölgetni - nem kávét, mert utálom -, a macskát simogatni és közben merengeni - tökéletes. Már csak a hercegem hiányzik a képből, aki édesen hozzám bújik, és megölel, megcsókol, simogatja a hajamat. De ő persze nincs itt, mert éppen a vizsgájára rohan, amit biztosan ötösre megcsinál, mert ennyire okos, ennyire zseniális. 

Én pedig csak ülök, hallgatom a halk zenét, és várom, hogy teljen az idő, és ő hazajöjjön. Megnyugtató, mégis teli vagyok energiával - várom haza, várom, hogy megérkezzen, és én a nyakába ugorhassak. Ilyen érzelmi állapotban miért várják el, hogy iskolába menjek, és ott üljek, semmit nem csinálva? Őrjítő... Nem akarok bemenni, de tudom, hogy muszáj. És osztálykirándulni se akarok hétvégén, de tudom, hogy muszáj. Pénteken pedig még annyira se akarok szájsebészetre menni, de tudom, hogy MUSZÁJ. És ettől félek. Félek, mert így béna leszek Andris előtt, és azt nem akarom :( Félek, hogy fájni fog. Egyszerűen csak...félek. 

Ja, és félek még a szerdai KRESZ-vizsgámtól is... Pokolian rettegek, hogy nem fog menni :/

Szóval, ha eljön a jövő szerda, és minden rosszon túl leszek, szét fogom ünnepelni a fejem. Már alig várom. Nagyon nagyon szeretném már...

Jézusatyaúristen, ez mennyire kaotikus lett....

Új évszak, új célok

Hát eljött ez is... a nyár első napja. Mostanában nagyon sok minden történt velem, kezdve azzal, hogy egy csodálatos kiscica anyukája lettem - ő a képen szereplő kis szörnyeteg. A neve Luna, és annak ellenére, hogy milyen angyali a kinézete, ő a leggonoszabb teremtmény a világon. Imádom! :D 

A másik cica a képen az én kis szerelmem, Andris. Ő nemcsak helyes, hanem csodálatos, kedves és lovagias is. Imádom ♥ 

A másik újdonság, hogy végre eldöntöttem, mi legyen az érettségivel jövőre. Mivel már a német érettségit megcsináltam 90%osra, csak 4 maradt: magyar, matek, emelt töri, és az újdonság... emelt angol! Nagyon nehéz lesz, nagyon szenvedni fogok, de Andris megígérte, hogy segíteni fog. Így már be merem vállalni. Plusz nyáron angoltanárhoz megyek, és egyedül is készülgetek...így talán már menni fog. De azért félek... Azt akarom, hogy felvegyenek a Corvinusra! Fel akarok költözni a kicsimhez, hogy vele élhessek. Ez minden vágyam. És ehhez 443 pont kell... ez minden... Akarom akarom akarom ♥

Boldog

Nem tudom miért, de a mai nap végig boldog voltam, annak ellenére, hogy semmi jó vagy érdekes nem történt. Sőt, a napom merő unalom volt - a suliban KRESZ-t jegyzeteltem, meg magyart, itthon pedig folytattam a törivel. 

Talán az dobott fel, hogy tudtam, este már a szerelmemmel aludhatok. Valószínűleg. 

Ja, és azért is örülök, mert sikerült az EÜ-vizsgám! Már csak KRESZ és forgalmi van hátra, utána pedig vigyázz világ, jövöööök! :D

Bizalmatlan

A napok csak telnek és telnek, az én hangulatom meg folyamatosan ingadozik. Egyszer én vagyok a legboldogabb a világon, utána pedig úgy érzem magam, mint a világ legszerencsétlenebb embere. Sokat filozofáltam azon, hogy vajon miért van ez, és végül rájöttem: mert túl sokat csalódtam. Akármilyen jó történik is most az életemben, a sok régi rossz emlék miatt nem merek boldog lenni tartósan. Egyszerűen félek tőle. Nem tűnik valóságosnak, hogy egy csodálatos srác engem szeressen. Ugyan miért tenné? Nincs bennem semmi különleges. Ezért akárhányszor valami számomra nem kedvező dolgot tesz - például hanyagol a legjobb barátja miatt -, én magamban kiakadok, sírok és szenvedek, mert úgy érzem, már nem szeret. Az agyam egy része tudja, mekkora ostobaság ez; ő srác, biztos máshogy működik ez nála. De a másik részem viszont nem akarja mentegetni, mert akinél ugyanezt tettem, az megcsalt, megalázott és kidobott. Hát, igen... Csodálkoznak a pasik, hogy egy idő után minden lány begolyózik? 

Naná! Miattuk! Ha egyszer átvertek, utána nincs visszaút. Örökre megjegyzed, beleég a lelkedbe, és bizalmatlanná válsz, még azzal szemben is, akit mindennél jobban szeretsz. 

Szóval...köszönöm drága exeim, hogy idegbeteg rettegő szerencsétlenné varázsoltatok. Tényleg köszi!

Family...oh wait, no!

A család ismét két részre szakadt. Vagyok én, anya, ellenünk pedig apa és Leila - mint mindig. Mindenki ideges valamiért, és ez olyan volt gyújtószikra az amúgy is törékeny családi fészkünkben, ami mindent lángra lobbantott. 

Anya ideges, mert a nemsoká vizsgázik és nem érzi úgy, hogy jól menne neki az anyag. 

Apa ideges, mert a munkahelye totál káosz, és az őrült spanyol nyaralásunk anyagi következményeitől fél. 

Leila ideges, mert nem találja a helyét, és ezért azon dolgozik, hogy másnak se legyen jó. 

Én ideges vagyok, mert annyi súly nyomja a vállam: a KRESZ, az EÜ-vizsga, a rettegés attól, hogy elbukom a forgalmin, és soha nem lesz jogsim, ráadásul az őrült magas pontszám is elriaszt. Mi lesz, ha nem vesznek fel az egyetemre jövőre? Akkor mi lesz velem? 

Ezek az okok vezettek el a tegnapi veszekedéshez, ami ismét összetörte a szívemet. Andris családja olyan nyugodt és békés. Az enyém miért nem lehet az? Az én testvérem miért hazudozik összevissza, és miért nem képes életében egyszer segíteni nekem? MIÉRT? Őrület.

Az életem olyan boldog lenne, ha az állítólagos családom nem baszná el. Apa soha nem favorizált engem, értem. De miért nem tud egyszer a 16 év alatt mellém állni, amikor igazam van??? Mióta Leila él, még SOHA nem állt mellém... hiába mondja anya vagy én, hogy Leila hazudik és ő hisztizik, NEKI ad igazat, NEKI hiszi el. Nem az okos, talpraesett nagylányának és nem is a feleségének. Nem...hanem annak az utolsó, sunyi kis szerencsétlennek. 

Jó, oké, befejezem. Ennek semmi értelme. Soha nem fog megváltoni....SOHA....

Mr. Perfect

Ha valaha is voltak kételyeim, hát azok most teljesen elmúltak. A csütörtököm rémesen alakult, mert úgy volt, hogy életem szerelme inkább fent maradt Pesten a barátaival az egyetemi napokon. Persze megértettem valamilyen szinten: ő egyetemista, és sosem jár bulizni, naná, hogy legalább egyszer ki akarta próbálni, milyen is ez. Igen, a racionális felem megértette, de a másik, szerelmes oldalam? Ó, ő depresszióba esett. Úgy éreztem, már nem érdeklem, noha tudtam, ez milyen ostobaság tőlem. Szóval a csütörtököt végigsírtam, pénteken pedig folytattam a szomorkodást, és ekkorra már frusztrált is lettem. Mindenféle titokzatos félmondatokkal idegesített, amiket nem értettem. Például megkérdezte, megyek-e ma KRESZ-re, és meddig tart, pedig tudta. Szóval ezt az egészet furcsálltam. Még amikor szünetem volt, akkor telefonáltunk is, és mondta, hogy mindenféleképp hívjam fel, ha végeztem. 

Alig vártam a fél8-at, hogy hazamehessek sírni egy jót. De... de amikor kiléptem az ajtón ott várt rám Ő. Képtelen voltam felfogni, hogy tényleg ott áll. Elvigyorodtam, és elindultam felé, de... rohanni kezdtem, és egyenesen belecsapódtam a karjába. Szétpusziltam ahol csak értem, és hát el is sírtam magam, ott mindenki előtt. De kit érdekelt? Csak azért hazajött Pestről, hogy velem lehessen és ne legyek szomorú ♥ A barátai biztosan sokat szívatták ezzel, amiért én fontosabb voltam neki egy bulinál, de nekem minden kétségemet elsöpörte. Hogyan is hihettem, hogy már nem érdeklem? Ő Andris. Életem szerelme. És ezt ismét bebizonyította. :)

Dirty little secret

Már több mint fél éve együtt vagyunk, de csak nem bírom feldolgozni. Hihetetlennek tartom, hogy egy ilyen srác, mint ő, belém szerelmes. Képtelenség. Ő annyira csodálatos - számomra teljesen tökéletes. Minél jobban megismerem, és az életem részévé válik, annál jobban szeretem. Fél éve minden egyes nappal egyre inkább belé zúgok - belezuhanok a csodálatos világába, abba az álomországba, amit együtt építettünk fel. Boldognak kéne tehát lennem, de mégsem mindig vagyok az.

Vannak olyan szürke hétköznapok, amikor legszívesebben meghalnék. Ezek azok a napok, amikor nem találkozunk, és én csak ülök egyedül a szobámban, és arra gondolok, hogy túl kevés vagyok hozzá. Ez az önmarcangolás persze egyáltalán nem egészséges, de nem tehetek ellene. Csak sírok és sírok, miközben egy részem tudja, hogy ő is halálosan szerelmes belém - tudom, hogy neki is vannak olyan tévhitei, hogy egyszer megunom, és nem szeretem már. 

Ez persze teljességgel lehetetlen - annyira egyformák vagyunk, annyira egyre gondolunk mindig. Csak ez a távolság baromi nehéz dolog. A legjobb kapcsolatokban is kételyt ébreszt, mert mindig a szerelmeddel szeretnél lenni, és az, hogy nem teheted, belül megöl. Felőröl és megmérgezi az elmédet.

Ilyenkor jó, ha életed szerelme pontosan tudja, mit érzel, mert kirángat a búskomorságból, és ad neked annyi erőt, hogy kibírd hétvégéig. Így minden napot epekedve töltesz, csakhogy végre eljöjjön a péntek, és a karjaiba ugorhass. PÉNTEK. A mantráddá válik. Csak erre tudsz gondolni, csak e körül forognak a gondolataid. PÉNTEK. Ez a te titkos drogod, ami éltet. A drog, amitől ha megvonnak, meghalsz. PÉNTEK. Pénteket akarok!

The only one

Könnyek. Sós, apró kis könnycseppek, amik végigfolynak az arcodon, és nem tudod megállítani őket. A zene tovább szól, te pedig sírsz egy olyan fájdalom miatt, amit senki sem érthet meg. Hiány, hiány, hiány. Olyan fájdalmasan, olyan pokolian kínzó - és mindenki csak legyint rá. Elmúlik. Persze, a nap pedig nyugaton kel fel, nem igazik? Mégis hogy szokhatnék hozzá, hogy életem szerelme a hét legnagyobb részét tőlem 150 km-re tölti? Ezt el kellene fogadnom? Mert nem tudom! Nem megy. Minden héten meghal egy kis részem, minden egyes perccel egyre gyengébb leszek. 

Nyarat akarok. Vele tölteni az időm legnagyobb részét, érezni az ölelését, hallani azt a csodálatos mély hangját, belenézni a zöldeskék szemeibe és elolvadni, beletúrni a hajába, magamhoz húzni és addig simogatni, míg el nem alszik. Átlagos dolgokat akarok vele csinálni, mert vele még azok is tökéletesek, különlegesek és egyediek. Nem akarok luxusnyaralásokat, drága éttermeket és hajnalig tartó bulikat. Őt akarom, csakis őt. Talán egy ágyat, amin fetrenghetünk, és egy pár filmet, hogy amíg simogatjuk egymást, legyen mit nézni. De ennyi. Semmi másra nincs szükségem.

Ha ezeket megkaphatnám, örökre boldog lennék. Vele. ♥

Szív

"You are the one I waited for..."

Nem tudom szavakba önteni, mint érzek most. Soha nem hittem volna, hogy bármi is fájhat ennyire - hogy valakinek a hiánya ennyire kínozhat, miközben mindennap beszéltek, mindennap veled van a lelke. Talán ettől csak még jobban fáj? Hogy nem érintheted, nem csókolhatod, nem lehetsz tényleg mellette. Ez az, ami megöl? Mert úgy érzem, belehalok. 

Tudom, mennyire sablonosan hangzik, de... nincsenek rá jobb szavak. Amit iránta érzek, arra egy új fogalmat kéne kitalálna. A szeretet, a rajongás, az imádat, a tisztelet, a...semmi, semmi nem elég arra, hogy leírjam, mi is ő számomra. Az életem? A másik felem? Ezek annyira klisések, és mégis... sajnos másképp nem fejezhetem ki, mi Ő nekem. A legjobb barátom. A szerelmem. A... a mindenem ♥

Néha már úgy érzem, vétek valakit ennyire szeretni, hogy egyszer elhagy, és akkor végleg összetörök. Tudom, hogy ezután nem bírnék felépülni. Vagyis talán igen - de nem akarnék. Önként és dalolva vetnék véget az életemnek, mert az nem létezik, hogy nélküle legyen számomra jövő. Nem akarom. Ez más mint eddig. Eddig azt hittem, nem élném túl valaki elvesztését. Most viszont tudom. A lelkem, a szívem, minden porcikám tudja, érzi, hogy ez most az igazi. 

Ezért félek, ezért rettegek annyira. El fogom rontani - tudom, hogy el fogom, mert nem érdemlek meg ekkora csodát. Ez túl szép, hogy igaz legyen. 

Egyedül a Blessthefall tart életben. Beau és Lights szerelme az egyetlen, ami miatt el tudom hinni, hogy talán Andris tényleg szeret, hogy tényleg engem, a szürke lányt akarja. Muszáj hinnem benne, különben miért is élek? Tényleg...miért is?

Pihi

Éppen a 80 oldalas töri tézémre készülök, de már annyit írtam, hogy mindjárt leszakad a kezem - ideje egy picit kikapcsolni. A múltkori bejegyzésem óta megjártuk Andrissal az orvost. Mivel először a nőgyógyászatra kellett mennünk, hogy megkeressük a nőt, aki elküld vérvételre, mindketten zavarban éreztük magunkat. Ott ültünk az ultrahangos labor előtt, a terhes nőcik pedig mentek befelé. Ideges voltam, és hülyén éreztem magam. Persze egyszer majd szeretnék kisbabá(ka)t, de... most még olyan idegennek tűnik. Persze ha arról van szó, hogy elképzelem a közös... khm, nos az egészen más kérdés. Az valahogy... nem hoz zavarba, sőt. Egy olyan álomkép, amit egyszer szívesen valóra váltanék :)

Nos, szóval doki. Miután megkaptam a papíromat, Andrissal átmentünk a sebészetire, hogy levegyék a vérem. Rettegtem. És ezt a nővel is közöltem, aki erre kinevetett. Aranyos, mit ne mondjak. De életemben először (jól!!!) vették le a véremet! :D Esküszöm, hogy csak egy kicsit fájt. Boldog voltam. Hazafele még egy meleg csizmát is sikerült vennem, meg pizzáztunk egyet cicával, aztán hulla fáradtan hazamentünk. 

Most pedig kedd van, a 4. hónapfordulónk, az én kis szerelmem pedig holnap indul Szlovéniába... vagy Ausztriába snowboard-ozni. A hely azért kétséges, mert Szlovéniában jégvihar tört ki, és nincs áram, szóval nem működnek a felvonók stb. Én személy szerint örülnék, mert ha Ausztriába mennek, Sopronban szállnak, és mivel az Magyarország, ott működik Cica telóján a net éééés... tudnánk beszélgetni esténként. Egy álom lenne! (Így kicsit szomorú és nyűgös vagyok, mert nagyon hiányzik :( ) Szóval mindenki szurkoljon, hogy Ausztriába menjenek! :$ Köszi. 

Asszem, ennyi lettem volna mára. 

Megyek, és befejezem a törit, hátha ínhüvelygyulladást kapok. Juppi.

Doki

Ma is tettem egy hatalmas lépést afelé, hogy igazi, komoly felnőtt nő legyek. Voltam a nőcidokimnál, és felírta nekem a gyógyszeremet. Már csak egy vizsgálat van hátra, amire az én első és egyetlen igaz szerelmem fog elkísérni, mint a rendes, komoly felnőttek esetében. Hű, elég durva, hogy mennyire megváltoztam nyár óta, amikor még egy kis zavarodott lányka voltam. Most meg felelősségteljes felnőtt nő. Wáow. Ez azért nem semmi. Soha nem hittem volna, hogy eljutok idáig. :) 

De.. hát ez természetes, nem? Az ember változik, felnő, komoly kapcsolatba kezd, terveket épít, jövőt tervez, és szép lassan elveszíti a gyermeki énjét. Jó, ez az utolsó az én esetemben nem igaz, mert legbelül mindig is egy kislány maradok, aki imádja a fagyit, meg a strandolást, és belelkesedik egy aranyos szótól. De hát ez vagyok én, és amióta Andris elfogad ilyennek, nem is akarok változni. Én így vagyok jó, ahogy vagyok. Kész. 

Anya meg volt ma osztályfőnökin, és Gabi néni is csupa jó dolgokat mondott rólam. Hogy okos vagyok, hogy látja, milyen komoly céljaim vannak, és a többi, és a többi. Jól esett, nem mondom, mert az iskolában csak folyamatosan dorgál és cseszeget, mintha valami lógós bűnöző lennék. Holott... Na, mindegy. 

A lényeg, hogy úgy tűnik, végre jó irányba terelgetem az életemet. Hát, mit ne mondjak.. IDEJE VOLT :D

Összefoglaló

Sok jó és kevésbé jó dolog történt az elmúlt két hétben. De a jó több volt, mint mostanában mindig. Először is, kikaptuk a féléviket, és mindössze 3 tantárgyból nem lettem 5ös, úgyhogy az évvégi kitűnő bizi egészen elérhető álomnak tűnik. :) 

A másik, hogy júniusban megyünk SPANYOLORSZÁGBAAAA!! Én, az én egyetlen szerelmem, a szüleim és a húgom. Annyira jó lesz, már alig várom *-* Körülbelül 9 napot leszünk Tossa de Mar-en, nem messze Barcelonától. A nyári tervek közé tartozik még egy balatoni hét Andrissal és az ő családjával, egy bécsi vidámparkozás, sok-sok peres, buli, és táncolás. Annyira jó lesz! Meg még egy csomó funolást kitaláltunk, de most hirtelen ennyi jut eszembe. Ja, állatkert :D Andris szívének vágya ^.^ 

A harmadik jó dolog, hogy az egyik hétvégén Orsiékkal buliztunk, és beszólt nekem egy srác. (Tipikus béna "jó a melled" beszólás volt), Andris pedig mint egy macsó istenség kiállt mellettem. Na, asszem ekkor szerettem belé 1000-jére. Másik hétvégén meg Dávidéknál házibuliztunk, ez is jó volt nagyon. 

És akkor jöjjön az egyetlen rossz, ami kicsit beárnyékolta a szép napokat. Egy icipici baleset, ami miatt még mindig félek kicsit. De hát.. cica mellettem áll, és anya is, és mindent megtettünk, hogy ne legyen baj. Reménykedek, hogy nem is lesz...

Mert hát ez nem ronthatja el a csodás napjainkat. Kedden levizsgázik, estére hazaér, aztán egy hétig az enyém, mielőtt menne snowboardozni *-* Az nagyon hosszú tíz nap lesz, míg nem láthatom :( FÉLEK.

"...I wish you were here"

Jó rég nem írtam már, de ennek egyetlen oka van: a mérhetetlen boldogság. Nem szeretnék folyton ugyanarról a témáról beszélni, de nem tehetek mást, hisz mostanában minden körülötte forog. Őt látom, ha behunyom a szemem, vele álmodom, és őutána vágyakozom, amikor nem lehet mellette. A karácsony és a szilveszter csodálatos volt, mert együtt lehettünk. Minden nap minden percét vele tölthettem, és ettől a kapcsolatunk tovább mélyült - bár nem hittem volna, hogy ez lehetséges, elvégre megismerkedésünk első napjától fogva feleségül akar venni :D 

De most komolyabb témákra is terelődött a szó. Az esetleges összeköltözésre, hisz ha felvesznek Pestre egyetemre, nekem is fel kell majd költöznöm. És ugyan miért laknánk külön, ha együtt is lehet? kérdezte teljesen jogosan. Igaza van! :) 

Aztán a gyűrű-téma is mostanában mindig szóba kerül. Én nem akarom elbízni magam, komolyan nem, de istenem, melyik lány ne lenne lelkes ettől a témától? Egy srác, aki máris képes lenne eljegyezni? Főnyeremény. Egy álom. És nem akarok felébredni! Ő annyira jó hozzám. Egyszerűen képtelen lennék ne szeretni. Mindene tökéletes számomra. Oké, STOP. Befejeztem az ömlengést. Nem lenne szabad ilyen lelkesnek lennem. Még nem. Csalódtam már máskor is. Most óvatosabbnak kell lennem. Igen, annak kéne lennem. De vele? Ó, Andris mellett ez lehetetlen. Mindig magával ragad. Azt hiszem, ő az én igazi szerelmem ♥