Kora reggel teát szürcsölgetni - nem kávét, mert utálom -, a macskát simogatni és közben merengeni - tökéletes. Már csak a hercegem hiányzik a képből, aki édesen hozzám bújik, és megölel, megcsókol, simogatja a hajamat. De ő persze nincs itt, mert éppen a vizsgájára rohan, amit biztosan ötösre megcsinál, mert ennyire okos, ennyire zseniális.
Én pedig csak ülök, hallgatom a halk zenét, és várom, hogy teljen az idő, és ő hazajöjjön. Megnyugtató, mégis teli vagyok energiával - várom haza, várom, hogy megérkezzen, és én a nyakába ugorhassak. Ilyen érzelmi állapotban miért várják el, hogy iskolába menjek, és ott üljek, semmit nem csinálva? Őrjítő... Nem akarok bemenni, de tudom, hogy muszáj. És osztálykirándulni se akarok hétvégén, de tudom, hogy muszáj. Pénteken pedig még annyira se akarok szájsebészetre menni, de tudom, hogy MUSZÁJ. És ettől félek. Félek, mert így béna leszek Andris előtt, és azt nem akarom :( Félek, hogy fájni fog. Egyszerűen csak...félek.
Ja, és félek még a szerdai KRESZ-vizsgámtól is... Pokolian rettegek, hogy nem fog menni :/
Szóval, ha eljön a jövő szerda, és minden rosszon túl leszek, szét fogom ünnepelni a fejem. Már alig várom. Nagyon nagyon szeretném már...
Jézusatyaúristen, ez mennyire kaotikus lett....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése