Too much happiness

 Perfect chemistry. Ha valamivel, hát ezzel jellemezhetném kettőnk kapcsolatát. Miután eltöltöttünk itthon egy csodálatos hetet, hétvégén a családjával Bánkra utaztunk wellnessezni (a fotó is ott készült). Persze ömlenghetnék róla egy sort (vagy ötmilliót), de most nem csak róla és a kapcsolatunkról szeretnék beszélni. Azt már megtettem vagy ezerszer. 

Nem, most már így majdnem két hónap járás után megpróbálok az életem többi részével is foglalkozni - többnyire sikertelenül. Mindig visszalopja magát a fejembe, és képtelen vagyok másra koncentrálni. Ez persze jó, mert azt jelenti, hogy a szerelmünk olyan erős, olyan lángoló, hogy minden mást elpusztít. De ha nem leszek kitűnő tanuló, akkor nem mehetek egyetemre, akkor nem költözhetünk össze... úgyhogy ideje belehúznom a közös jövőnk érdekében. Egyelőre ott tartok, hogy öt jó szakot választottam ki, és mindre jó az emelt töri és emelt angol, szóval már biztos, hogy ezekből érettségizek. Két egyetemen nézelődtem, a Corvinuson és az ELTE-n. Álmaim iskolái, én máshova nem akarok járni. :) Az őt szak pedig, fontossági sorrendben: emberi erőforrások, pszichológia, kommunikáció és médiatudomány, andragógia és anglisztika. 

Az egyetemről jut eszembe, vasárnap Pesten aludtam az egyetlenem albijában, és hát feljött ugye a téma, hogy mi lesz, ha majd felköltözök esetleg hozzá. Nagyon kis lelkes volt a drágám, pedig az még másfél év, hogy én odáig eljussak. De egyébként hatalmas a ház. Három szobás, de csak ketten lakják. Persze tipikus fiús-lakás. Pizzásdobozok és szemét mindenhol. Viszont bármikor szívesen beköltöznék. Otthonos, de nem puccos, és simán elférnénk a szobájába. (Vagyis biztos kitúrnám egy kicsit, de hát lány vagyok! És amúgy is hozzászokott már... a takaróját is mindig ellopom :$) Szóval az életem elég jól alakul mostanában. Bár a sulim egyre rémesebb, túl fogom élni. Már csak másfél év, és enyém lesz az egész világ. Másfél évet kell kibírnom, és megszerzem a fiút, az álmaim egyetemét, és a fényes jövőm kulcsát. 

Boldog, boldog, boldog! :D

My special thing

A helyzet valamivel jobb lett barátok terén, Andris pedig még mindig brilliáns, természetesen. Sőt, ha ez lehetséges, napról napra egyre jobban szeretem. 

Lehetetlenség vele betelni, minden napra tartogat valami újdonságot, valami kedvességet. És minden nap elteltével még jobban egymásra hangolódunk. Szombaton konkrétan két perc alatt kétszer szólaltunk meg egyszerre, és ugyanazt mondtuk, mintha össze lennénk kapcsolva. Nem tudom, hol kezdődik ő, és hol végződöm én. Ő a jobbik felem.

És igazából nagyon jó érzés, hogy annyira biztosak vagyunk a kapcsolatunkban, hogy már a jövőt tervezzük. Ő már eldöntötte, hogy két év múlva, amikor végzek a gimiben összeköltözünk, és utána eljegyzés, házasság, satöbbi. Néha megijedek attól, hogy a jövőm már ilyen biztosra el van tervezve, hogy úgy érzem, ez már örökké így marad, de aztán eszembe jut, hogy ő Andris, az egyetlen, akibe valaha is szerelmes leszek, az egyetlen, aki mellett nem kell megváltoznom, és az egyetlen, akit azért szeretek, amilyen. Most úgy érzem, képes lennék az egész életemet leélni mellette. Ami azért vad kijelentés egy hónap után, tudom. De szerintem ezt az ember érzi. Azért ezt vele is megbeszéltük, hogy ez nagyon ritka, és nagyon szeretnénk rá vigyázni. Azért neki neki hosszú kapcsolatai voltak, de azt mondta, még sosem érzett így. És igazából én sem. Ami szerintem szuper :) Annyira különleges! Szombaton is szinte csak egymással beszélgettünk és foglalkoztunk, de igazából nem tehetünk róla. Mindig ő az első, akihez fordulok, ő pedig percenként odajön megölelni vagy megcsókolni, mert ő ilyen :) Olyan, mint én. Ha valakit szeret, akkor azt megfojtja a szeretetével - jó értelemben, persze. Nem az van, hogy féltékenykedik, hanem eláraszt azzal a tömény imádatával, amitől a világ legszerencsésebb emberének érzem magam. Tényleg ő az igazi. Érzem!

És egyébként már megint nem erről akartam beszélni, de... mindig belopja magát a fejembe az én kis hercegem! :D