Életemben először tudtam mit és kit akarok. Ki vannak tűzve a céljaim, amelyek már csak egy karnyújtásnyira vannak tőlem, és többé-kevésbé biztos vagyok abban, hogy el is tudom őket érni. De mindezek csak a közeli jövő céljai; a távoli jövőm még mindig homályos, ami jól is van így. Szeretem a titokzatosságot, a meglepetéseket, a spontán döntéseket. Ez vagyok én.
Szóval pénteken német érettségizek, huszonötödikén pedig nyelvvizsgázok. Bevallom, kicsit félek - sőt, rettegek -, de ez úgy gondolom, természetes. Ki ne félne? Elvégre a jövőmről van most szó.
A másik nagy tervem, hogy ideje megcsináltatnom a tetoválásomat, de még nem tudom, hogy vegyem rá anyáékat. Fél éve megígérték, de azóta rengeteg minden történt, és egy kicsit elfelejtkeztem róla. Itt az ideje ismét felvenni a napirendembe.
A harmadik a jogosítvány, amit miután hazajöttem Angliából (igen, másfél hétre kiutazok októberben!), akkor szeretnék elkezdeni.
A negyedik a nyári meló, meg az angoltanulás. Mindkettő roppant fontos lenne, egyrészt mert Amerikába vagy Angliába készülök egyetemre menni, és ehhez pénz meg angoltudás szükséges.
Mindezek mellett szeretnék többet foglalkozni a barátaimmal, a szerelmemmel, és még a családommal is. Szeretném kiélvezni ezt a két évet, amit még Magyarországon tervezek tölteni. És annak a gondolata, hogy elmegyek, kettős érzésekkel tölt el. Egyrészt örülök, mert végre megvalósíthatom az álmaimat, másrészt viszont itt kell hagynom mindenkit, akit szeretek. Hogy fogok élni anya, apa, de még a húgom nélkül is? Kivel ülök be majd hétköznaponta sörözgetni, ha nem Dáviddal? Ha felmegyek bulizni, ki fog velem szembejönni Loky, Danika, Gergő, Kelly és a többi harminc ember helyett, akiket kedvelek és szeretek? Kikkel kertipartizok? Kinek a lelkét pátyolgatom? Kinek panaszkodok? Ki lesz velem?
Félek. Annyi mindentől félek, de meg kell tennem. Ezt akarom. Nem maradhatok itt, ennél én többre vagyok hivatott. De ha mégse jönne össze... nos, akkor se törnék össze. Én nem Klau vagyok. Én nem tudnék mindent itthagyni fájdalom nélkül. Nekem itt is remek életem van, de tudom, kint jobb lenne.
De hogyan élhetnék ott boldogan, ha közben itthon kell hagynom a szívem felét?
