Az ördögök hárman járnak

- Korai szívkamra-összehúzódást kapok tőled.
- Remélem, az jó dolog.
- Kihagy tőled a szívem.

Ez az idézet per pillanat nagyon nagyon találó rám nézve, és ennek őrületesen örülök. Egész jól mennek a dolgok, és bár sokszor érzem azt, hogy valami nem stimmel, később mindig rá kell jönnöm, hogy a hiba csakis bennem van: paranoiás vagyok. Igen, határozottan az vagyok, hisz lassan két hónap alatt igazán rájöhettem volna már, hogy milyen R. (titokzatos, rejtélyes, kiismerhetetlen, szeszélyes, és imádnivaló), de én persze még mindig azt várom, hogy másmilyen legyen. Pedig nem kéne. Ő ilyen, és így tökéletes. A hülyeségeivel, és a furcsaságaival.
Ezen felül a Balázsos gondjaim is kezdenek eltűnni, megoldódni. Jó, beismerem, hogy tettem egypár drasztikus, sunyi és szemét lépést, de muszáj volt, mert a harag, a vádaskodás és a fájdalom megölt belülről. Milyen barátnő az, aki a exedre repül, és még hazudik is róla? Tennem kellett valamit, és meg is tettem - ezzel pedig megszereztem magamnak B barátságát, ami egyrészről furcsa, másrészről annyira helyén való! Mintha kiegészültem volna... végre minden a helyén van. Bár barátnőm azért szépen megfogalmazta a dolog pikantériáját. Itt a beszélgetés, ami lefolyt közöttünk:
-Képzeld, Balázzsal végre tudunk normális emberek módjára beszélgetni, hülyéskedni!
-Szóval barátok vagytok?
-Aha, barátok.
-Mármint olyan barátok, akik ezelőtt ledugták a nyelvüket egymás torkán?

Na igen, kicsit gáz. Főleg az a rész, amikor Balázs belépett a szobámba, borral a kezében. Erősen deja vu-m volt: belépek a szobájába, kezemben a borával. Még szerencse, hogy most azért más volt a helyzet. Nem kötöttünk ki az ágyamon, nem csókolóztunk órahosszákon keresztül, és főleg nem mondtuk olyanokat egymásnak, amitől még egy sokat látott pornószínésznő is elpirult volna. De azért az évődés megvolt... és a hamis ígéretek ismét megjelentek, csakhogy ezúttal én voltam az, aki hazug ígéretekbe ringatta. Persze Balázs, szívesen elmegyek veled kocsikázni... Ja, persze, hogy utána meg ismét beléd habarodjak, és elveszítsem Őt, Rolit. Akit végre tényleg helyesen szeretek. Mert igaz, hogy mások előtt olyan kis idióta, szőke bolond gyerek tud lenni, de ha kettesben vagyunk, ha a figyelő pillantások hirtelen elfordulnak, egyszeriben átalakul valaki mássá, valami mássá... egy bújós, aranyos édes kisfiúvá, akit annyira, de annyira tudok imádni.

Ja, és hogy maradjunk a 3-as szám bűvöletében, említsük meg újdonsült legjobb barátomat, Andrist. Fú, hogy én mennyire közös húron pendülök azzal a sráccal! Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire egymásra találtunk! Ugyanazok az idióta poénok, képes röhögni az idióta vicceimen, és szorgosan modellt áll, amikor rosszabbnál rosszabb képeket akarok ellőni. Távolról sincs már bennem az az érzés, hogy le akarjuk teperni egymást. Már ő is túllépett ezen, és én is. Mostanra olyan lett, mint a bátyám - az életem fontos mozgatórugója, aki nélkül végem lenne.

Na de ez azért mégis csak furcsa... Három legjobb barát, három szerelmi történet, három furcsa sztori, három furcsa kötelék, és egy lány. Én. Mindannyiukhoz köt valami, és egyiküket sem lennék képes soha elengedni.
Igaz, hogy szerelemügyileg kiábrándultam Balázsból, de sohasem fogom tudni elengedni. Szükségem van rá, legalább annyira, mint a többi barátomra. Nélküle nem lennék ugyanaz, mint aki most. Egyszerűen kell, hogy itt legyen.
Andris se kell már, mint leendő pasi, ugyanakkor ő az, aki mindig elűzi az unalmamat, aki mindig ott van egy jó kis beszélgetésre, és nem mellesleg mindig értesít azokról az infókról, amiket a hátam mögött motyognak el, és amiket nem lenne szabad tudnom. Ő az én kis kémem... a legjobb barátom.
És Rolcsi... nem is kérdéses, miért van rá szükségem... egyszerűen kell, minden defektjével és baromságával. Nem ilyenre vágytam, elismerem... de érte képes vagyok sutba vágni az elképzeléseimet, mert van benne valami, ami kell. Még ha nem is tudom, hogy mi az. Csak itt van ez az érzés, hogy minden percben hiányzik... Őrületesen. Jobban, mint bárki más. És ez furcsa. Furcsán kellemes.

Szóval a fontossági kör változott. Persze itt vannak a jó barátnőim is - Katarahh, Klau, Zsuzsi, Fruzsi -, nélkülük is végem lenne, és ők is nagyon fontosak a számomra, de nem ők alkotják a tuti 3ast... sajnos, vagy nem sajnos, a szívemhez legközelebb állók csakis fiúk lehetnek. A fene se tudja miért...

Happy... ömlengésre felkészülni!

Nincs olyan, hogy felhőtlen boldogság - szomorú tény, de így van. Egyszerűen nincs olyan, hogy minden klappoljon, vagy ha véletlenül meg is történik, ez az állapot nem tart örökké. Sőt, sokszor még napokig se. Félreértés ne essék, boldog vagyok. Hihetetlenül, felfoghatatlanul boldog, mert most, sok-sok évnyi szenvedés után végre megtaláltam a helyemet a világban, mellette. Nehézkesen indult, félreértések hada szülte világra ezt a kapcsolatot, és kellett neki jó sok lökdösés a barátaink részéről, de most, több mint egy hónapnyi távlatból nézve már látom, hogy mi az, ami miatt mégis működik, ami miatt nem futott olyan fájdalmasan zátonyra, mint Balázzsal. És ez az ok a kimondatlan szavakban rejlik. Abban, hogy nem mondunk semmit elhamarkodottan, és nem teszünk semmi olyasmit, ami túlzás lenne egy ilyen friss és furcsa kapcsolatnak. Mert ez tényleg az. Érdekes. Mikor tapasztaltam én olyat, hogy egy pasi ne akarná letépni rólam az első hét után a ruháimat? Semmikor. Mindig csak az volt. Szex, szex és szex. Legalábbis ezt akarták. És Ő? Néha nem is tudom... annyira vigyáz rám! De nem mondja ki, hogy mit gondol... mégis érzem. Egyszerűen tudom, hisz ez az érzés túl nagy ahhoz, hogy csak én érezzem. Ehhez ketten kellünk, nem igaz? Valami, ami viszonzatlan, nem lehetne ilyen erős. És amúgy is... Ő túl őszinte ahhoz, hogy becsapjon. Balázs nem volt az. Ő hazudott. Csak egy csaló volt, aki egy újabb baszni való csajt látott bennem. Igen, tudom, hogy ilyen volt. És mégis... a szívem egy eldugott, aprócska sarja még most is érte dobog.
Igen, a szívem publikus, hatalmas részét Rolinak ajándékoztam, de a bűnös vágy ott él bennem, még ha mélyen eltemetve is. És nem tudom, hogy valaha ki tudom-e űzni onnan...
Ma vagyunk 40 naposak. Azta, milyen kevés idő, és mégis olyan, mintha már ezeréve ismerném! Durva, hogy mennyire köré fonódott az életem... és mégsem szokatlan érzés. Mintha mindig is a része lett volna... mintha az életem egy darabkája mindig is az ő számára lett volna félretéve. Tudom, mennyire gusztustalanul nyálasan hangzik, de nem tehetek róla. Valóban ilyen érzés.
A Filippel kapcsolatos baromságaimat legyőztem - hál' istennek! Lerendeztem magamban: ő barát, a pasim legjobb haverja, az a fiú, akivel jó marháskodni, és aki a legjobb barátom szerepét is megkaphatja. DE! szigorúan ennyi, se több, se kevesebb. Ezt sikerült is betartanom. Istenkirályság!

Ezek voltak a jó részek. Jöhetnek a rosszak - mert ugye azok mindig vannak.
Család: anyám utál, apám utál, a húgom pedig egy megrögzött hazudozó, aki csakis azért jöhetett a világra, hogy nekem keresztbe tegyen. Családi összetartás? Nulla! Folytonos veszekedések? Jogosan feltételezhető.
Barátok: Fruzsi behisztizett? Dávid nem hallgat rám? Az új barátok többet foglalkoznak velem mint a régiek? Igen, határozottan ez történt. Olyan, mintha kiszakadtam volna a régiek közül, és bekerültem volna 'A banda' klikkjébe. Bár a régiekkel lógunk, úgy kezelnek engem is, mint a zenekarhoz tartozó személyeket. Mintha én is tag lennék, csak mert minden próbán ott csücsülök, és ismerem a bennfentes vicceiket. Talán tényleg átkerültem oda. De ez azt jelenti, hogy el kell felejteni? Nem hinném, tényleg nem. De ahogy ők érzik...

Na, de mint látjátok - ha bárki is olvassa ezt -, az élet azért közel sem rossz. Sőt, egészen tökéletesnek mondható. Mert baj mindig van, és mindig is lesz, ezt nem lehet elkerülni. Szóval az átlaghoz képest most egy nagyon szép időszakot élek. Van egy csodálatos barátom, vannak jó barátaim, és a szüleim sem vágtak még ki itthonról. Kívánhatnék ennél is többet? Persze! De akarok? Határozottan nem.
Elégedett vagyok azzal, amim van. Nem vagyok telhetetlen...