Düh

Gyilkos indulatok. Végre érezni valamit, ez volt a kívánságom. De nem EZT! Nem a dühöt akartam... nem erre vágytam. Legszívesebben visítanék, aztán pedig fognék valamit, amit nyugodtan széttéphetnék. Még a zenéim sem nyugtatnak le, csak tovább szítanak, hogy gyerünk kislány, csináld!

De annyira kevés vagyok ahhoz, hogy képes legyek rendesen kiadni a mérgemet. Csak a semmire való vergődés marad, az értelmetlen szópárbajok, és az egyre jobban felgyülemlő indulatok, amelyek hajtanak előre.Egyszer nagyon durván ki fogok törni. Érzem. Most már tudom, mi volt az súly a mellkasomon az üresség ellenére... a méreg. Az öl és pusztít belülről.Meddig bírja egy szív a terheket? Mennyi súly után törik össze végleg? Még nem tudom. De én jól próbára teszem szegény kis ketyegőmet...

Elvesztett

Csókot lehel 

Álomba ringat el... 

Az ajkaidra suttog

Halk szavakat mormol

Szeret

Akar

Miért üres a mellkasom, és miért érzem mégis úgy, mintha tonnás súlyok lennének rajta? 

Miért szúr a szívem, ha már képtelen vagyok többé szeretni? 

Miért fekszem álmatlanul éjeken át, ha már nincs okom panaszkodni? 

Miért nem örülök a semminek, ami jobb a fájdalomnál? 

Üres vagyok... egy üres porhüvely, egy kéreg, egy lélek nélküli test. Nincs semmi, nincs szeretet, nincs fájdalom, nincs szenvedés... csak az üresség. 

Nézem a bogyókat, és olyan vonzóak. De félek. Még gyáva vagyok. Még nem megy, még nincs hozzá elég erőm. Hezitálok, de mi van, ha ezzel az utolsó esélyeimet is elszalasztom? 

Nem akarok függő lenni... csak érezni akarok... szabad akarok lenni és boldog... boldog! Milyen békés szó. Szeretet jelent, biztonságot és nyugalmat. Nem szélvihart és feldúltságot, mint az üresség. 

Sikítani, ordítani tudnék ettől a semmitől, amit jelenleg érzek, de még ehhez sincs kedvem. Ilyen halottnak lenni, semmit sem érezni és szépen elmúlni az idővel? Azt hittem, a halál békés... nem ilyen... lelohasztó. Igen, ez kiábrándító. Képtelen vagyok játszani Queen P-t. Már nem az a lány vagyok, csak szeretnék ismét azzá válni. DE NEM MEGY! És ez borít ki igazán. Hol az a lány? Miért nem találom? Szükségem van rá!

Igazság

" Ha úgy érzed, hogy el van cseszve az életed, akkor ne hagyd úgy érezni. A remény sohasem hal meg. Ne csak ücsörögj egymagadban, és ne mutasd az embereknek hogy mennyire el vagy veszve. Ne sajnáltasd magad. Fel tudsz állni, csak hinned kell. Mindenkinek ugyanolyan nehéz az élete. Gondolj csak bele, vannak olyan emberek, akik nálad sokkal rosszabb helyzetben vannak. Becsüld meg az életed, önmagad, és állj talpra!!”

Igazából nincs mit hozzáfűznöm ehhez az idézethez. Üt, igazat mond, rohadtul egyet értek vele, és fáj a fejem. Anyám szerint gyógyszerfüggő vagyok, kezdek elfogyni, és úgy nézek ki, mint egy Hollywood-i rocksztár: csapzottan, vadul és nem idevalóan. Hát, az első kettőt leszámítva kurvára örültem annak, amit mondott. Rocksztár külső? Hah, akkor még van esélyem arra, hogy összeszedjek valami istenséget! Magamon kívül voltam az örömtől, ugyanakkor elborzasztott az első megjegyzése. Gyógyszerfüggő? Közel sem. Nem szedek be összevissza mindenféle bogyót. Oké, régen tényleg csináltam ezt, és még piáltam is mellé. Őrült voltam, de ez akkor neki fel sem tűnt. Most meg, amikor színjózan vagyok, és még csak nem is gyógyszerezek, hirtelen ezzel vádol? Elment az esze. 

De megértem, hogy félt. Ugyanolyan lettem, mint régen. Sőt, rosszabb. Megmondtam neki, hogy sajnálom, de ez az én életem, és én így akarom élni. Nem akarom többé megjátszani magamat, én ilyen vagyok. A zúzós zenét hallgató, parancsolgatós, makacs, perverz és idióta P, akit nem tiporhat le senki. És szeretek ez a lány lenni. Remélem, egyszer majd ő is megérti :) 

csók, puszi.