A Haverlány útjára indul

Igen, eljutottam erre a pontra. A történet szerintem megérett annyira, hogy megajándékozzam egy bloggal. Talán senki nem fogja olvasni, talán több ezren is, nem számít. De már érzem annyira fontosnak, annyira hatalmasnak, hogy belevágjak. Jövőre szeretném nevezni az Aranymosáson, próba-szerencse alapon. Ez a történet rólam szól, bármelyik egyszerű lányról, aki képes galibákba keveredni. És most, hogy az én életem révbe ért, végre ráérek arra, hogy Cassie életét is rendbe tegyem :) 

Megpróbálom majd hirdetni a blogomat, de picit félek. Nekem nem szokásom a könyörgés, hogy ugyan légyszi tegyetek már ki. Nem is igazán olvasok blogokat. Nem is tudom, mik most a "menők". De megpróbálom. Muszáj sikerülnie. Akarom, hogy menjen...

Suli és wonderwall

 Rájöttem, hogy a blogolás megnyugtat, és tök jó visszaolvasgatni az előző bejegyzéseimet, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom rendszeresíteni ezeket a kis szösszeneteket. 

Nem igazán változott semmi az elmúlt firkálásom óta - ja, de. Kikaptam a töri és magyar tz-met, de mindkettő 4es lett, úgyhogy most totálisan rosszul állok mindkettőből. Az angolom is totál négyes, fogalmam sincs, hogy fogom őket felhúzni év végére ötösre. Kellenek azok a pontok. Egyedül a matekom tuti kitűnő, ami azért vicces, mert tavaly év végéig olyan halál négyes voltam belőle, hogy élvezet volt nézni >.< Most írtam angol tz-t is, remélem az legalább ötös lesz, és abból tudok javítani. Csak vegyenek fel a Corvinusra, könyörgöm!! :$ FÉLEK.

Az egyetlen dolog, ami továbbra is tökéletes, az Andris. De hát hogy is ne lenne az, amikor nekem találták ki? Igaz, a héten kevesebbet tudtunk beszélni, mint általában (sok zh-t írt), de ettől függetlenül most is kihoztuk a maximumot, mint mindig. Ma főleg aranyos volt, mert azt mondta, szomorú, amiért keveset tudunk találkozni, és ezért nem tudja annyira kimutatni, hogy mennyire szeret. Én pedig megnyugtattam, hogy de, nagyon is jól ki tudja mutatni, valamint, hogy majd eljön a mi időnk is, amikor rengeteget lehetünk együtt. Én hiszek benne! :) És szeretném, ha ő is hinne benne. Vagyis a fenébe, tudom, hogy ő is szeretné, csak attól fél - tök jogtalanul -, hogy nem elég jó hozzám. Pedig ha tudná, hogy mennyivel jobbat érdemel nálam! Mindegy. A lényeg az, hogy nem akar jobbat. Engem akar. Én meg őt. Happy end!

Egyébként tegnap voltunk két hónaposak, és hát... olyan hihetetlen még mindig. Kíváncsi vagyok, mikor fogom megszokni, hogy az enyém a világ legédesebb, legtökéletesebb cicája :)) 

Eszmefuttatás

Azon gondolkozom, hogy minek írom egyáltalán ezt a blogot. Senki nem olvassa. Senkit nem érdekel. És igazából nem is akarom, hogy mások elolvassák ezt a sok katyvaszt. Pár embernek szívesen megmutatnám egy-két részét, de ott vannak azok a mocskos múltbéli posztok, amiket nincs szívem kitörölni, de tudom, ha más látná, fájna neki. 

Így marad ez a saját kis eszmefuttatásaimnak. Talán ha egy nap híres leszek, és meghalok, valaki majd megtalálja a gépemen a linket, és a világ meglátja, milyen ostoba gondolataim voltak 15-17 évesen. Az elmúlt két hónapomat 18 évesen azért nem számolom bele, mert az nem ostobaság. Az tele van szeretettel és boldogsággal, reménnyel és küzdeni akarással. De az az előttiek... fájdalom, élni nem akarás, butaság. 

Hogy áttérjek egy komolyabb témára... A minap olvasgattam a legtöbbet érő egyetemek listáját, és az első kettő mérnöki, meg műszaki egyetem volt, a harmadik pedig a Corvinus. Szóval örülök, hogy megváltoztattam a terveimben a sorrendet. Az ELTE valahol nagyon hátul állt. És ahogy így belegondolok, egyre jobban tetszik ez az emberi források dolog... Érdekes lehet :D És bár az álmom a pszichológia volt, ideje belátnom, hogy az örökké álom is fog maradni. Magyarországon nincs rá kereslet, így jártam. Majd talán a következő életemben... 

Addig is: Budapest, Corvinus, Emberi erőforrások, Andris... vigyázzatok, jövööök :D ♥