Szösszenet

Miért ilyen rohadt nehéz minden? Miért? - üvölteném legszívesebben, de ehelyett csak leírom.
A gondolataim annyira szét vannak esve, hogy talán egyetlen normális mondatot sem fog sikerülni leírnom, de muszáj megpróbálnom kiadni magamból valahogyan, valahol.
Mi a nagy, fájdalmas helyzet?
Az, hogy kibaszottul szerelmes vagyok. Nem szépítem, nem másítom, ez van. És mi ebben a gáz? Hogy olyan emberbe, akibe nem kéne, akibe nem lenne szabad... Mert neki semmit nem jelentek. Semmit. Olyan vagyok neki, mint egy ismerős, aki van, és kész. Még csak barát se... Párszor beszélgetünk, ami nekem a menny, neki meg a semmi. És az fáj a legjobban, hogy ezt tudom...
Nem mondja, de érzem, és sejtem, ami épp elég ahhoz, hogy rémesen kínozzon.
A barátnőjéről meg ne is beszéljünk. Két év... úristen, mennyire szeretheti, ha ennyit kibírt mellette? Rémes. Rémes. Rémes.
Bocsi, de a gondolataimnak vége, a sírógörcs kerülget... majd jelentkezem...

megint

Remény.... mikor már elengedem, lemondok róla, magától tér vissza. Nem hívom, nem akarom, és mégis megjelenik. NEM AKAROM! Nem akartam.
Pont ma írtam, hogy vége, nem beszélünk. Erre rám ír. Ma. Most. Mikor már nem akarom. Mikor már nem kell.
És mily est megláttam, hogy írt, azonnal feléledt bennem a remény. Ismét. Megint. Ugyanolyan erővel, mint előtte. Nyoma sem maradt a 2 hetes erőfeszítéseimnek, hogy elfelejtsem. Semmi. Nuku. Halál. Végem.
Mi a fenét csinálok ezután? Mit, mikor megint elmegy? Mi lesz VELEM?
Félek, nem akarom és mégis.
Akarom, de nem így. NEM MOST. Már nem.
MEGHALOK! Meghaltam.
Végem, ennyi voltam. Elvesztem, ismét nulla vagyok.
Gondolatok nuku. Ismét egy agyatlan zombi lettem. Ő irányít.
Senki vagyok.

erő

Megint itt vagyok, jó sok idő után. Nem tudom mit mondhatnék. VÉGE. Nem beszélünk többet letiltott, gondolom Réka miatt. Gyűlölöm azt a lányt, és a srácot is, mert ennyire papucs. GÁZ!
Már nem érdekel. Átvert, és aki nekem fájdalmat okoz, az többé nem érdekel mostantól. Nem kapaszkodhatok olyanokba, akik elrúgnak maguk mellől - nem foghatok olyan gallyat, ami nem bír el. Nekem gyökerek kellenek, vagy vastag törzsek, akik megtámasztanak, megtartanak és nem hagynak leszakadni, elveszni.
Ha segítő jobbat kapok, nem egy szó kell - egy ölelés, egy együtt érző pillantás.

Felnőttem. Látom, hogy milyen vagyok, látom milyenek mások. Felismerem, ki játszik velem, és ki menne értem tűzbe. Szeretem a barátaimat, még ha tudom is, hogy ők sokszor elfelejtenek engem. Egyetlen ember van, aki ahányszor rosszat teszek, végül mindig megbocsájt. Mindig visszatér mellém, akárhányszor választ el minket a sors. Ő Klaudia.
Mellettem áll, harcol értem és megvéd, mikor homokba dughatná a fejét.
Nem úgy mint a többiek, akik meg is teszik. Akiknek csak Petra vagyok, aki néha velük lóg. Akit elfelejtenek. Aki nem fontos. :(

Érzem, mennyire erős vagyok. A terhek egyre csak gyűlnek a vállamon, de én kitartok, mert erős vagyok. Erős, független és szabad szellemű. Látom azt, amit mások nem. Felállok, miután eltapostak, újra kezdem a váram építését, miután lerombolták. Fal vesz körül, mely olyan kemény, mint én - csak egy rokonlélek törheti át.
Volt, hogy beengedtem oda valakit, ő pedig belülről felemésztett, a tudtomon kívül. Eltiporta a lelkemet anélkül, hogy észrevettem volna. Ott ült a darabkákon, nevetve, és nem láttam, mit tesz. Élvezte, hogy szenvedek, én pedig a barátomnak tartottam. Nevetett, amikor könnyáztatta szemmel meséltem neki a fájdalmamról. Kigúnyolt, megalázott és én még mindig szerettem.
De leküzdöttem, már nem érdekel. Rájöttem, ki is ő. Egy báb, akit a porondmester mozgat. A barátnője.
Ott hagytam a bábot, túlléptem rajta, és újrakezdtem. Mert erős vagyok.

hm.

Én nem akarok folyton rinyálni... tényleg nem.
Múltkor elgondolkoztam egy kicsit, hogy miért látok mindent ilyen borúsan, és miért járok meg mindig hullámvölgyeket.
Szenvedélyes ember vagyok... intenzíven élek meg mindent... csalódást, szerelmet és mindent. Vagy utálom az embereket, vagy imádom... és ők is így vannak velem. Persze vannak, akik álbarátok... vannak, de a semmiért... nem törődnek velem... nem érdeklem őket...
MIÉRT KELLEK AKKOR?
nem foglalkoznak velem, csak max buliba.... nem érdekli őket mi van velem... CSAK kevés embernek vagyok fontos igazán... túl kevésnek...
egy sincs olyan, aki mindennap minden percébe mellettem van... gáz? talán. így jártam.

És igen, szerelmes vagyok... egy bunkó, hazug, szemét emberbe. Lehet ennél ironikusabb a sors? Nem hinném... igyekszek védeni magamat az ilyenektől, erre milyest szembe jön velem egy az utcán, belezúgok mint szamár a kútba... na ja.
Helyes... gitározik... finom az illata... különc...perverz és humoros... asszem ezek miatt őrjít meg...
meghalok! mindig a balfaszokat fogom ki... :( és a csajos pasikat... mmint akiknek van csaja... két éve... szép (N) :(