Miért ilyen rohadt nehéz minden? Miért? - üvölteném legszívesebben, de ehelyett csak leírom.
A gondolataim annyira szét vannak esve, hogy talán egyetlen normális mondatot sem fog sikerülni leírnom, de muszáj megpróbálnom kiadni magamból valahogyan, valahol.
Mi a nagy, fájdalmas helyzet?
Az, hogy kibaszottul szerelmes vagyok. Nem szépítem, nem másítom, ez van. És mi ebben a gáz? Hogy olyan emberbe, akibe nem kéne, akibe nem lenne szabad... Mert neki semmit nem jelentek. Semmit. Olyan vagyok neki, mint egy ismerős, aki van, és kész. Még csak barát se... Párszor beszélgetünk, ami nekem a menny, neki meg a semmi. És az fáj a legjobban, hogy ezt tudom...
Nem mondja, de érzem, és sejtem, ami épp elég ahhoz, hogy rémesen kínozzon.
A barátnőjéről meg ne is beszéljünk. Két év... úristen, mennyire szeretheti, ha ennyit kibírt mellette? Rémes. Rémes. Rémes.
Bocsi, de a gondolataimnak vége, a sírógörcs kerülget... majd jelentkezem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése