Szalagavató

 Szerdán sikerült a forgalmi vizsgám! Azt hittem, soha nem lesz meg, de Andris jött velem, és a jelenléte annyi erőt adott, hogy végül valahogy csak megcsináltam. Ha ő nincs ott, biztos nem sikerül. Ő adja nekem az összes erőt ♥
De térjünk is át a SZALAGAVATÓMRA!!! Az idei év egyik talán legszebb estéje volt, én nagyon imádtam. Imádtam a hajam, a sminkem, azt, hogy széppé varázsoltak, és végre egy kicsit én is hercegnőnek érezhettem magam. Különlegesnek. Szinte magamra sem ismertem, annyira megváltoztatta az arcom egy kis smink - a jó irányba. Így már értettem, miért lehetnek az átlagos nők is szupermodellek. Aznap én is annak éreztem magam. Aminek persze nemcsak a smink és a szép ruha volt az oka, hanem az, ahogy Andris rám nézett. Láttam a szemében, hogy tényleg tetszem neki. Láttam anyán, ahogy rám nézett, és láttam apán, hogy büszke. És ez csodálatos érzés volt. Nem izgultam. Ők itt voltak nekem. Még az sem érdekelt, hogy a kosztümöm hülyén áll, hogy az osztálytáncunk béna - fel se tűnt, mert minden egyes pillanatban, amikor el tudtam szabadulni, a nézőtér felé leselkedtem, és kerestem az Ő tekintetét.

 Csak az az egy érdekelt, hogy ő szépnek tartson, hogy rám nézzen, hogy mosolyogjon rám. Csak ő számított. Aztán jött végre a keringő, én pedig alig bírtam magammal. Amint vége lett, lehívtam őket. Először apával táncoltam egy kicsit, de nem sokáig bírtam magammal, és odahívtam. A karjába zuhantam, és csókoltam és csókoltam. Persze táncoltunk is egy kicsit, de legszívesebben egész este azt csináltam volna. Vele lenni abban a csodálatos fehér ruhában, nézni őt elegánsan és lélegzetelállítóan helyesen...teljesen megbabonázott ♥ El se akartam engedni. Soha többé.
De sajnos a táncolás hamar véget ért, és a többiek is lejöttek fotókat készíteni. Mindenkivel csináltunk közös képet, de már bánom, hogy nem készült több. Soha többé nem leszek ilyen szépen felöltözve, kisminkelve. Ez az egy volt a mi esténk. Jó, persze, egyszer....talán... de akkor is! Bárcsak több időt kaptunk volna táncolni, képeket készíteni, elveszni kicsit ebben a csodálatos estében. Bárcsak sose ért volna véget ♥

Még a buliról is lemondtam... elmentük a Mekibe enni, majd jöttünk haza. Csak ő számított, semmi más. Persze jó lett volna a többiekkel bulizni, de akkor, abban a percben csakis ő számított, hogy végre összebújhassunk, és csakis vele lehessek. Igen. Talán ezt jelenti tényleg szerelmesnek lenni. :) Mert az biztos, hogy az egész életem körülötte forog. Miatta éri meg erősnek és türelmesnek lenni, miatta éri meg végigszenvedni a rémes hétköznapokat. Miatta éri meg élni és kitartani. Miatta és az ilyen esték miatt ♥

Can't live

Néha azt kívánom, bár átlagos lány lehetnék, egyszerű vágyakkal, egyszerű szívvel, egyszerű gondolatokkal; de nem vagyok az, és ideje, hogy megtanuljak így élni. Ilyen érzékenyen, ilyen naivan, ilyen nagyravágyóan. Meg kell szoknom, hogy mindig ki fogják használni a jó szívemet. Meg kell tanulnom, hogy sokat fogok sírni, és nem minden könnyem fogja megérdemelne, hogy elsírjam őket. 

Meg kell tanulnom felnőttként kezelni ezt, elrejteni a gyengeségem, rejtegetni és nem kimutatni senkinek. Ideje ismét felemelnem azt a kemény falat a szívem köré - akkor talán nem sérülne meg minden egyes alkalommal, amikor fájdalmat okoznak neki. 

De persze erre már képtelen lennék. Már odaadtam a szívem egy fiúnak - egy csodálatos embernek, akibe őrülten szerelmes vagyok, és akiben mégsem tudok mindig megbízni. Tudom, hogy szeret, de azt is tudom, hogy ha elveszítene, ő nem törne össze. Ugyanúgy elmenne mozizni és szórakozni a barátaival hétköznap, nyaralni a családjával, és síelni a testvérével De nekem mim maradna? SEMMIM! Már így is mindenem neki adtam... az egész életem, a jövőm... de vajon megérte? Mi lesz, ha már nem kell neki semmim? Akkor velem mi lesz? Számít ez egyáltalán? Mert nem hiszem... Halott leszek. Ez egyértelmű. Abban a percben, amelyikben elveszítem, én megszűnök létezni. Meg akarok majd szűnni létezni, ennyi az egész. És meg is fogom tenni, ha muszáj lesz. 

De hinni akarok neki. Hinni akarok benne. Már csak ő maradt nekem...