The only one

Könnyek. Sós, apró kis könnycseppek, amik végigfolynak az arcodon, és nem tudod megállítani őket. A zene tovább szól, te pedig sírsz egy olyan fájdalom miatt, amit senki sem érthet meg. Hiány, hiány, hiány. Olyan fájdalmasan, olyan pokolian kínzó - és mindenki csak legyint rá. Elmúlik. Persze, a nap pedig nyugaton kel fel, nem igazik? Mégis hogy szokhatnék hozzá, hogy életem szerelme a hét legnagyobb részét tőlem 150 km-re tölti? Ezt el kellene fogadnom? Mert nem tudom! Nem megy. Minden héten meghal egy kis részem, minden egyes perccel egyre gyengébb leszek. 

Nyarat akarok. Vele tölteni az időm legnagyobb részét, érezni az ölelését, hallani azt a csodálatos mély hangját, belenézni a zöldeskék szemeibe és elolvadni, beletúrni a hajába, magamhoz húzni és addig simogatni, míg el nem alszik. Átlagos dolgokat akarok vele csinálni, mert vele még azok is tökéletesek, különlegesek és egyediek. Nem akarok luxusnyaralásokat, drága éttermeket és hajnalig tartó bulikat. Őt akarom, csakis őt. Talán egy ágyat, amin fetrenghetünk, és egy pár filmet, hogy amíg simogatjuk egymást, legyen mit nézni. De ennyi. Semmi másra nincs szükségem.

Ha ezeket megkaphatnám, örökre boldog lennék. Vele. ♥

Szív

"You are the one I waited for..."

Nem tudom szavakba önteni, mint érzek most. Soha nem hittem volna, hogy bármi is fájhat ennyire - hogy valakinek a hiánya ennyire kínozhat, miközben mindennap beszéltek, mindennap veled van a lelke. Talán ettől csak még jobban fáj? Hogy nem érintheted, nem csókolhatod, nem lehetsz tényleg mellette. Ez az, ami megöl? Mert úgy érzem, belehalok. 

Tudom, mennyire sablonosan hangzik, de... nincsenek rá jobb szavak. Amit iránta érzek, arra egy új fogalmat kéne kitalálna. A szeretet, a rajongás, az imádat, a tisztelet, a...semmi, semmi nem elég arra, hogy leírjam, mi is ő számomra. Az életem? A másik felem? Ezek annyira klisések, és mégis... sajnos másképp nem fejezhetem ki, mi Ő nekem. A legjobb barátom. A szerelmem. A... a mindenem ♥

Néha már úgy érzem, vétek valakit ennyire szeretni, hogy egyszer elhagy, és akkor végleg összetörök. Tudom, hogy ezután nem bírnék felépülni. Vagyis talán igen - de nem akarnék. Önként és dalolva vetnék véget az életemnek, mert az nem létezik, hogy nélküle legyen számomra jövő. Nem akarom. Ez más mint eddig. Eddig azt hittem, nem élném túl valaki elvesztését. Most viszont tudom. A lelkem, a szívem, minden porcikám tudja, érzi, hogy ez most az igazi. 

Ezért félek, ezért rettegek annyira. El fogom rontani - tudom, hogy el fogom, mert nem érdemlek meg ekkora csodát. Ez túl szép, hogy igaz legyen. 

Egyedül a Blessthefall tart életben. Beau és Lights szerelme az egyetlen, ami miatt el tudom hinni, hogy talán Andris tényleg szeret, hogy tényleg engem, a szürke lányt akarja. Muszáj hinnem benne, különben miért is élek? Tényleg...miért is?

Pihi

Éppen a 80 oldalas töri tézémre készülök, de már annyit írtam, hogy mindjárt leszakad a kezem - ideje egy picit kikapcsolni. A múltkori bejegyzésem óta megjártuk Andrissal az orvost. Mivel először a nőgyógyászatra kellett mennünk, hogy megkeressük a nőt, aki elküld vérvételre, mindketten zavarban éreztük magunkat. Ott ültünk az ultrahangos labor előtt, a terhes nőcik pedig mentek befelé. Ideges voltam, és hülyén éreztem magam. Persze egyszer majd szeretnék kisbabá(ka)t, de... most még olyan idegennek tűnik. Persze ha arról van szó, hogy elképzelem a közös... khm, nos az egészen más kérdés. Az valahogy... nem hoz zavarba, sőt. Egy olyan álomkép, amit egyszer szívesen valóra váltanék :)

Nos, szóval doki. Miután megkaptam a papíromat, Andrissal átmentünk a sebészetire, hogy levegyék a vérem. Rettegtem. És ezt a nővel is közöltem, aki erre kinevetett. Aranyos, mit ne mondjak. De életemben először (jól!!!) vették le a véremet! :D Esküszöm, hogy csak egy kicsit fájt. Boldog voltam. Hazafele még egy meleg csizmát is sikerült vennem, meg pizzáztunk egyet cicával, aztán hulla fáradtan hazamentünk. 

Most pedig kedd van, a 4. hónapfordulónk, az én kis szerelmem pedig holnap indul Szlovéniába... vagy Ausztriába snowboard-ozni. A hely azért kétséges, mert Szlovéniában jégvihar tört ki, és nincs áram, szóval nem működnek a felvonók stb. Én személy szerint örülnék, mert ha Ausztriába mennek, Sopronban szállnak, és mivel az Magyarország, ott működik Cica telóján a net éééés... tudnánk beszélgetni esténként. Egy álom lenne! (Így kicsit szomorú és nyűgös vagyok, mert nagyon hiányzik :( ) Szóval mindenki szurkoljon, hogy Ausztriába menjenek! :$ Köszi. 

Asszem, ennyi lettem volna mára. 

Megyek, és befejezem a törit, hátha ínhüvelygyulladást kapok. Juppi.