Közel a cél

Sikeres nyelvvizsga (tökéletes 76%!!!!), félig kész érettségi, nyári szünet, remek barátok, remények, semmittevés, egy szuper barát (mégha néha legszívesebben megütném, akkor is), és... boldogság.  Ez a jelen helyzet. 

Tanulnom kellene a szóbelimre, de a húsz tételből három kész sincs, és egyet se tudok. Egy hét múlva lesz a vizsgám, és... FÉLEK. Jó, igazából az én hibám, hogy még nem készültem, mert folyton Danival lógok, vagy a barátaimmal, vagy az ő barátaival, és hétvégén volt húgom ballagása is (őrült családi banzáj, a világ legfinomabb marhapörköltje, mama puncsszelete meg gesztenyetekercse, meg pogija, és anya sajtos rúdja, és sok-sok-sok pia). Így se időm, se kedvem nem volt a füzetem felett görnyedni. 

27-én mindennek vége, 28-án átveszem a bizimet, és helló nyár, indulhat az őrültködés! :D Már alig várom... 

Évvégi

Egy nap. Hú, azt hittem, sose jutok el idáig. Holnap kiderül, hogy sikerült-e a középfokú nyelvvizsgám. Már most nagyon izgulok, ha rágondolok, remeg a gyomrom, és legszívesebben sikítozva kimenekülnék a világból. Rettegek, hogy nem sikerült. Nem akarok csalódást okozni anyáéknak. Nem akarok csalódni magamban. Az volt a tervem, hogy ez most sikerül, hogy tovább léphessek a következő célomra. Az nem lehet, hogy nem sikerült. Sikerülnie kellett!

Egyébként ma volt az első nyári szüneti napom, és... nem csináltam semmit. A meló, amire mentem volna, nem jött össze, mert megszűnt az a tábor. Az érettségi tételekhez semmi kedvem nem volt. A pasim életkedvtelen és melózott. A barátaim suliban, nekik még péntekig menni kell. És én? Csak lődörögtem, olvastam Julia Bell Súlyos című könyvét, és szörnyülködtem. A csaj anyját meg tudnám tépni... Komolyan, pedig ritkán mondok ilyet. Arra kényszeríteni a 14 éves, teljesen átlagos testalkatú lányodat, hogy diétázzon és fogyózzon? Nem normális. Annyira sajnálom benne Carment (a lányt). Rémes családja van. Az anyja elviszi az egyetlen embertől, aki törődik vele, a nevelőapjától, a nagyszülei flúgosak, az anyja meg egy diétázó csontkollekció. Szörnyű... nagyon tanulságos könyv, bár még csak a felénél járok. 

Szóval ennyi. 

A mai napom egy nagy nulla. Hagyjuk is inkább...

Néha

Néha elfelejtem, milyen érzés szeretni és szeretve lenni. Ilyenkor a gondolataim teljesen megőrülnek és elkezdenek mindenféle buta kétely körül keringeni. A félelmeim egyre valóságosabbá válnak, a testem kezdi elhinni, hogy ez a valóság, én pedig összetörök. 

Néha elég lenne egy kósza csók, egy futó érintés, és megnyugodnék. Felnevetnék, magamhoz húznám, és megköszönném, hogy van nekem. 

Néha ha lehetnék őszinte, semmi gondom nem lenne. Kimondanám, ami nyomja a szívemet, és valaki - bárki! - meghallgatna, ítélkezés nélkül. 

Néha jó lenne, ha nem kezelnének gyerekként, máskor viszont szeretnék még az lenni. 

Néha nem tudom, mit szeretnék elérni az életben, de ha tudom, ne állítsatok meg. 

Néha szeretnék nevetni.

Néha szeretnék szeretni.

Néha egyszerűen csak szeretnék boldog lenni.

Démonok

Hevesen dobogó szív. Kételyek. Paranoia.
-Olyan, mintha megőrültem volna.
Rossz álmok. Kialvatlanság. Örökös félelem.
-Mi történik velem?
Csukott szem. Nehéz légzés. Adrenalin.
-Miért nem tudok felejteni?
Lyuk a mellkas helyén. Remegés. Könnyek.
-Miért kellett megtudnom?
Sötétség. Üresség. Rémálmok nyitott szemmel.
-Vajon lehetne még ennél is rosszabb?
Forróság. Jéghideg merevség. Érzelemmentesség.
-Mondd, lesz ez valaha jobb?
Hazugság. Álnokság. Nevető halál.
-Kérlek, ne hagyj egyedül a démonjaimmal!
Hazug mosoly. Hazug ölelés. Hazug szeretet.
-Ezek a démonok miattad élnek!