Egy nap. Hú, azt hittem, sose jutok el idáig. Holnap kiderül, hogy sikerült-e a középfokú nyelvvizsgám. Már most nagyon izgulok, ha rágondolok, remeg a gyomrom, és legszívesebben sikítozva kimenekülnék a világból. Rettegek, hogy nem sikerült. Nem akarok csalódást okozni anyáéknak. Nem akarok csalódni magamban. Az volt a tervem, hogy ez most sikerül, hogy tovább léphessek a következő célomra. Az nem lehet, hogy nem sikerült. Sikerülnie kellett!
Egyébként ma volt az első nyári szüneti napom, és... nem csináltam semmit. A meló, amire mentem volna, nem jött össze, mert megszűnt az a tábor. Az érettségi tételekhez semmi kedvem nem volt. A pasim életkedvtelen és melózott. A barátaim suliban, nekik még péntekig menni kell. És én? Csak lődörögtem, olvastam Julia Bell Súlyos című könyvét, és szörnyülködtem. A csaj anyját meg tudnám tépni... Komolyan, pedig ritkán mondok ilyet. Arra kényszeríteni a 14 éves, teljesen átlagos testalkatú lányodat, hogy diétázzon és fogyózzon? Nem normális. Annyira sajnálom benne Carment (a lányt). Rémes családja van. Az anyja elviszi az egyetlen embertől, aki törődik vele, a nevelőapjától, a nagyszülei flúgosak, az anyja meg egy diétázó csontkollekció. Szörnyű... nagyon tanulságos könyv, bár még csak a felénél járok.
Szóval ennyi.
A mai napom egy nagy nulla. Hagyjuk is inkább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése