Soha semmi...

Létezik, hogy úgy érzed, elvesztél, mindennek vége? Létezik az, hogy mindezt egyetlen embernek köszönheted? Ezt az egész mindent beborító, üres és néma feketeséget.
Én tudom, hogy létezik, mert érzem. Soha nem fájt még ennyire semmi, komolyan nem. Az sem, amikor Krisztián átvert, az sem, amikor a barátaim hátat fordítottak nekem, amikor egyedül voltam a semmiben, és öngyilkos akartam lenni. Fele ilyen rossz se volt.
Mert most meg van majdnem mindenem.
Az iskolában szeretnek, a barátaim egészen jók hozzám, a családom úgy ahogy a helyén van, és mégse tudok boldog lenni. Miért? - kérdezhetné minden normális ember.
Azért, mert szerelmes vagyok, reménytelenül, feleslegesen, ráadásul rossz emberbe is. Tudom, mennyire szánalmas és lenézendő dolog, de én már csak ilyen vagyok. Értelmetlen, kiszámíthatatlan, és legfőképp szeszélyes. Sosem jó az egyszerű. A bonyolult kell, a nehéz és az elérhetetlen.
Ott volt először Ákos - tök jó volt, egészen beleéltem magam, aztán puff! - ádiosz, kicsike város, köszöntelek ezerkilométerre lévő hely. Már itt sem volt.
Krisztiánt eleinte tesómként szerettem, aztán annyit pletykáltak rólunk, hogy úgy éreztem, lehet benne valami. Fatális hiba volt, meg kurva nagy kavarások. Nem érte volna meg...
Aztán jött Csongi, akit nagyon nagyon szerettem, és ő is engem. Csak hogy messze volt, a nyarat Törökországban töltötte, előtte meg 3 hétig kórházba volt, mert egy versenyen kigyulladt alatta a motor. Szóval mire hazajött törökből, már el is felejtettük a másikat.
És most meg Ő... a legnagyobb hibám... komolyan, ez valami átok?
Mert nekem SEMMI nem jön össze... egyik pasi se.... :(
Tuti, hogy velem van a hiba, méghozzá nem is kicsi. Jó, oké értem én, hogy nem vagyok egy szépség, de könyörgöm, a barátnője még nálam is csúnyább! Sőt, gusztustalan és bunkó! Én meg egy kis szeretetre vágyó, odabújós kislány vagyok, aki csak annyit szeretne, hogy megöleljék, csendben, egy filmnézés közbe, és halkan a fülébe suttogják, hogy szeretik. Ennyit kérek.
Nem hiszem, hogy ez olyan sok lenne.
Nem, tényleg nem.
Mindenki megkapja, csak én vagyok magányos.
Körülöttem mindenki szerelmes, és már agyfrászt kapok a sok szivecskétől. Kikészülök, ha meglátom az msnt, mert a szívek megölnek. Mindegyik azt vágja a képembe, hogy szerencsétlen vagyok, vesztes és sosem fognak szeretni...