Szárnyalok, majd a mélybe zuhanok, de a napok változatlanok. Egyik követi a másikat, mindig ugyanúgy, csak én változok napról napra, pillanatról pillanatra.
Életem legszebb álma volt, amit ma éjjel láttam, és sírva ébredtem, mert tudtam, hogy ez sosem lehet a valóság. Pedig mindennél jobban azt akarom.
Csak egy kislány vagyok a nagyvilágba, kusza gondolatokkal és gyenge karokkal. Senki nem vesz komolyan - tényleg egy bábu vagyok a saját életem színpadán. Kihasználnak, eldobnak anélkül, hogy megnéznék, mi van bennem. Csak a külső kell - ami még csak nem is szép. Csak különleges, legalábbis ezt mondják. Kihasználják, hogy a bőröm kreol, a szemem a duplája, és sűrű szempilla keretezi, az ajkaim pedig teltek, mint az olasz lányoknak, és a derekam szép vékony. Ennyi vagyok nekik - egy csinos derék és egy furcsa arc. A lelkem pedig semmit nem ér.
Olyan buta vagyok és naiv. Mindenki csak kizsákmányol - elveszi ami kell neki, majd tovább áll egy szia nélkül... Én meg a törött szívem szúrós darabkáit szedegetem össze.
Érdekes, hogy azok állnak ki mellettem, akiket eleinte vérig sértettem.
Dávid: elküldtem a búsba, leráztam, ő mégis velem van. Mellettem áll, mint báty.
Klau: vérig aláztam, ellene uszítottam mindenkit, és ő mégis velem van, és én imádom őt.
Egyszer régen egy királylány voltam alattvalókkal, rajongókkal és szerelemmel. Milyen régen is volt már az...
Most meg álmodok az egészről... nem kell a volt királyságom, sem a királyom, csak Ő. Az aranyhajú gitáros rosszfiú... senki más.
És mindig az kell, amit soha... SOHA az életben nem kaphatsz meg...
Fel a fejjel!
VálaszTörlésKöszönöm, igyekszem :/
VálaszTörlés