Megint itt vagyok, jó sok idő után. Nem tudom mit mondhatnék. VÉGE. Nem beszélünk többet letiltott, gondolom Réka miatt. Gyűlölöm azt a lányt, és a srácot is, mert ennyire papucs. GÁZ!
Már nem érdekel. Átvert, és aki nekem fájdalmat okoz, az többé nem érdekel mostantól. Nem kapaszkodhatok olyanokba, akik elrúgnak maguk mellől - nem foghatok olyan gallyat, ami nem bír el. Nekem gyökerek kellenek, vagy vastag törzsek, akik megtámasztanak, megtartanak és nem hagynak leszakadni, elveszni.
Ha segítő jobbat kapok, nem egy szó kell - egy ölelés, egy együtt érző pillantás.
Felnőttem. Látom, hogy milyen vagyok, látom milyenek mások. Felismerem, ki játszik velem, és ki menne értem tűzbe. Szeretem a barátaimat, még ha tudom is, hogy ők sokszor elfelejtenek engem. Egyetlen ember van, aki ahányszor rosszat teszek, végül mindig megbocsájt. Mindig visszatér mellém, akárhányszor választ el minket a sors. Ő Klaudia.
Mellettem áll, harcol értem és megvéd, mikor homokba dughatná a fejét.
Nem úgy mint a többiek, akik meg is teszik. Akiknek csak Petra vagyok, aki néha velük lóg. Akit elfelejtenek. Aki nem fontos. :(
Érzem, mennyire erős vagyok. A terhek egyre csak gyűlnek a vállamon, de én kitartok, mert erős vagyok. Erős, független és szabad szellemű. Látom azt, amit mások nem. Felállok, miután eltapostak, újra kezdem a váram építését, miután lerombolták. Fal vesz körül, mely olyan kemény, mint én - csak egy rokonlélek törheti át.
Volt, hogy beengedtem oda valakit, ő pedig belülről felemésztett, a tudtomon kívül. Eltiporta a lelkemet anélkül, hogy észrevettem volna. Ott ült a darabkákon, nevetve, és nem láttam, mit tesz. Élvezte, hogy szenvedek, én pedig a barátomnak tartottam. Nevetett, amikor könnyáztatta szemmel meséltem neki a fájdalmamról. Kigúnyolt, megalázott és én még mindig szerettem.
De leküzdöttem, már nem érdekel. Rájöttem, ki is ő. Egy báb, akit a porondmester mozgat. A barátnője.
Ott hagytam a bábot, túlléptem rajta, és újrakezdtem. Mert erős vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése