Elvesztett

Csókot lehel 

Álomba ringat el... 

Az ajkaidra suttog

Halk szavakat mormol

Szeret

Akar

Miért üres a mellkasom, és miért érzem mégis úgy, mintha tonnás súlyok lennének rajta? 

Miért szúr a szívem, ha már képtelen vagyok többé szeretni? 

Miért fekszem álmatlanul éjeken át, ha már nincs okom panaszkodni? 

Miért nem örülök a semminek, ami jobb a fájdalomnál? 

Üres vagyok... egy üres porhüvely, egy kéreg, egy lélek nélküli test. Nincs semmi, nincs szeretet, nincs fájdalom, nincs szenvedés... csak az üresség. 

Nézem a bogyókat, és olyan vonzóak. De félek. Még gyáva vagyok. Még nem megy, még nincs hozzá elég erőm. Hezitálok, de mi van, ha ezzel az utolsó esélyeimet is elszalasztom? 

Nem akarok függő lenni... csak érezni akarok... szabad akarok lenni és boldog... boldog! Milyen békés szó. Szeretet jelent, biztonságot és nyugalmat. Nem szélvihart és feldúltságot, mint az üresség. 

Sikítani, ordítani tudnék ettől a semmitől, amit jelenleg érzek, de még ehhez sincs kedvem. Ilyen halottnak lenni, semmit sem érezni és szépen elmúlni az idővel? Azt hittem, a halál békés... nem ilyen... lelohasztó. Igen, ez kiábrándító. Képtelen vagyok játszani Queen P-t. Már nem az a lány vagyok, csak szeretnék ismét azzá válni. DE NEM MEGY! És ez borít ki igazán. Hol az a lány? Miért nem találom? Szükségem van rá!