" Ha úgy érzed, hogy el van cseszve az életed, akkor ne hagyd úgy érezni. A remény sohasem hal meg. Ne csak ücsörögj egymagadban, és ne mutasd az embereknek hogy mennyire el vagy veszve. Ne sajnáltasd magad. Fel tudsz állni, csak hinned kell. Mindenkinek ugyanolyan nehéz az élete. Gondolj csak bele, vannak olyan emberek, akik nálad sokkal rosszabb helyzetben vannak. Becsüld meg az életed, önmagad, és állj talpra!!”
Igazából nincs mit hozzáfűznöm ehhez az idézethez. Üt, igazat mond, rohadtul egyet értek vele, és fáj a fejem. Anyám szerint gyógyszerfüggő vagyok, kezdek elfogyni, és úgy nézek ki, mint egy Hollywood-i rocksztár: csapzottan, vadul és nem idevalóan. Hát, az első kettőt leszámítva kurvára örültem annak, amit mondott. Rocksztár külső? Hah, akkor még van esélyem arra, hogy összeszedjek valami istenséget! Magamon kívül voltam az örömtől, ugyanakkor elborzasztott az első megjegyzése. Gyógyszerfüggő? Közel sem. Nem szedek be összevissza mindenféle bogyót. Oké, régen tényleg csináltam ezt, és még piáltam is mellé. Őrült voltam, de ez akkor neki fel sem tűnt. Most meg, amikor színjózan vagyok, és még csak nem is gyógyszerezek, hirtelen ezzel vádol? Elment az esze.
De megértem, hogy félt. Ugyanolyan lettem, mint régen. Sőt, rosszabb. Megmondtam neki, hogy sajnálom, de ez az én életem, és én így akarom élni. Nem akarom többé megjátszani magamat, én ilyen vagyok. A zúzós zenét hallgató, parancsolgatós, makacs, perverz és idióta P, akit nem tiporhat le senki. És szeretek ez a lány lenni. Remélem, egyszer majd ő is megérti :)
csók, puszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése