Happy... ömlengésre felkészülni!

Nincs olyan, hogy felhőtlen boldogság - szomorú tény, de így van. Egyszerűen nincs olyan, hogy minden klappoljon, vagy ha véletlenül meg is történik, ez az állapot nem tart örökké. Sőt, sokszor még napokig se. Félreértés ne essék, boldog vagyok. Hihetetlenül, felfoghatatlanul boldog, mert most, sok-sok évnyi szenvedés után végre megtaláltam a helyemet a világban, mellette. Nehézkesen indult, félreértések hada szülte világra ezt a kapcsolatot, és kellett neki jó sok lökdösés a barátaink részéről, de most, több mint egy hónapnyi távlatból nézve már látom, hogy mi az, ami miatt mégis működik, ami miatt nem futott olyan fájdalmasan zátonyra, mint Balázzsal. És ez az ok a kimondatlan szavakban rejlik. Abban, hogy nem mondunk semmit elhamarkodottan, és nem teszünk semmi olyasmit, ami túlzás lenne egy ilyen friss és furcsa kapcsolatnak. Mert ez tényleg az. Érdekes. Mikor tapasztaltam én olyat, hogy egy pasi ne akarná letépni rólam az első hét után a ruháimat? Semmikor. Mindig csak az volt. Szex, szex és szex. Legalábbis ezt akarták. És Ő? Néha nem is tudom... annyira vigyáz rám! De nem mondja ki, hogy mit gondol... mégis érzem. Egyszerűen tudom, hisz ez az érzés túl nagy ahhoz, hogy csak én érezzem. Ehhez ketten kellünk, nem igaz? Valami, ami viszonzatlan, nem lehetne ilyen erős. És amúgy is... Ő túl őszinte ahhoz, hogy becsapjon. Balázs nem volt az. Ő hazudott. Csak egy csaló volt, aki egy újabb baszni való csajt látott bennem. Igen, tudom, hogy ilyen volt. És mégis... a szívem egy eldugott, aprócska sarja még most is érte dobog.
Igen, a szívem publikus, hatalmas részét Rolinak ajándékoztam, de a bűnös vágy ott él bennem, még ha mélyen eltemetve is. És nem tudom, hogy valaha ki tudom-e űzni onnan...
Ma vagyunk 40 naposak. Azta, milyen kevés idő, és mégis olyan, mintha már ezeréve ismerném! Durva, hogy mennyire köré fonódott az életem... és mégsem szokatlan érzés. Mintha mindig is a része lett volna... mintha az életem egy darabkája mindig is az ő számára lett volna félretéve. Tudom, mennyire gusztustalanul nyálasan hangzik, de nem tehetek róla. Valóban ilyen érzés.
A Filippel kapcsolatos baromságaimat legyőztem - hál' istennek! Lerendeztem magamban: ő barát, a pasim legjobb haverja, az a fiú, akivel jó marháskodni, és aki a legjobb barátom szerepét is megkaphatja. DE! szigorúan ennyi, se több, se kevesebb. Ezt sikerült is betartanom. Istenkirályság!

Ezek voltak a jó részek. Jöhetnek a rosszak - mert ugye azok mindig vannak.
Család: anyám utál, apám utál, a húgom pedig egy megrögzött hazudozó, aki csakis azért jöhetett a világra, hogy nekem keresztbe tegyen. Családi összetartás? Nulla! Folytonos veszekedések? Jogosan feltételezhető.
Barátok: Fruzsi behisztizett? Dávid nem hallgat rám? Az új barátok többet foglalkoznak velem mint a régiek? Igen, határozottan ez történt. Olyan, mintha kiszakadtam volna a régiek közül, és bekerültem volna 'A banda' klikkjébe. Bár a régiekkel lógunk, úgy kezelnek engem is, mint a zenekarhoz tartozó személyeket. Mintha én is tag lennék, csak mert minden próbán ott csücsülök, és ismerem a bennfentes vicceiket. Talán tényleg átkerültem oda. De ez azt jelenti, hogy el kell felejteni? Nem hinném, tényleg nem. De ahogy ők érzik...

Na, de mint látjátok - ha bárki is olvassa ezt -, az élet azért közel sem rossz. Sőt, egészen tökéletesnek mondható. Mert baj mindig van, és mindig is lesz, ezt nem lehet elkerülni. Szóval az átlaghoz képest most egy nagyon szép időszakot élek. Van egy csodálatos barátom, vannak jó barátaim, és a szüleim sem vágtak még ki itthonról. Kívánhatnék ennél is többet? Persze! De akarok? Határozottan nem.
Elégedett vagyok azzal, amim van. Nem vagyok telhetetlen...