A helyzet valamivel jobb lett barátok terén, Andris pedig még mindig brilliáns, természetesen. Sőt, ha ez lehetséges, napról napra egyre jobban szeretem.
Lehetetlenség vele betelni, minden napra tartogat valami újdonságot, valami kedvességet. És minden nap elteltével még jobban egymásra hangolódunk. Szombaton konkrétan két perc alatt kétszer szólaltunk meg egyszerre, és ugyanazt mondtuk, mintha össze lennénk kapcsolva. Nem tudom, hol kezdődik ő, és hol végződöm én. Ő a jobbik felem.
És igazából nagyon jó érzés, hogy annyira biztosak vagyunk a kapcsolatunkban, hogy már a jövőt tervezzük. Ő már eldöntötte, hogy két év múlva, amikor végzek a gimiben összeköltözünk, és utána eljegyzés, házasság, satöbbi. Néha megijedek attól, hogy a jövőm már ilyen biztosra el van tervezve, hogy úgy érzem, ez már örökké így marad, de aztán eszembe jut, hogy ő Andris, az egyetlen, akibe valaha is szerelmes leszek, az egyetlen, aki mellett nem kell megváltoznom, és az egyetlen, akit azért szeretek, amilyen. Most úgy érzem, képes lennék az egész életemet leélni mellette. Ami azért vad kijelentés egy hónap után, tudom. De szerintem ezt az ember érzi. Azért ezt vele is megbeszéltük, hogy ez nagyon ritka, és nagyon szeretnénk rá vigyázni. Azért neki neki hosszú kapcsolatai voltak, de azt mondta, még sosem érzett így. És igazából én sem. Ami szerintem szuper :) Annyira különleges! Szombaton is szinte csak egymással beszélgettünk és foglalkoztunk, de igazából nem tehetünk róla. Mindig ő az első, akihez fordulok, ő pedig percenként odajön megölelni vagy megcsókolni, mert ő ilyen :) Olyan, mint én. Ha valakit szeret, akkor azt megfojtja a szeretetével - jó értelemben, persze. Nem az van, hogy féltékenykedik, hanem eláraszt azzal a tömény imádatával, amitől a világ legszerencsésebb emberének érzem magam. Tényleg ő az igazi. Érzem!
És egyébként már megint nem erről akartam beszélni, de... mindig belopja magát a fejembe az én kis hercegem! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése