A napok csak telnek és telnek, az én hangulatom meg folyamatosan ingadozik. Egyszer én vagyok a legboldogabb a világon, utána pedig úgy érzem magam, mint a világ legszerencsétlenebb embere. Sokat filozofáltam azon, hogy vajon miért van ez, és végül rájöttem: mert túl sokat csalódtam. Akármilyen jó történik is most az életemben, a sok régi rossz emlék miatt nem merek boldog lenni tartósan. Egyszerűen félek tőle. Nem tűnik valóságosnak, hogy egy csodálatos srác engem szeressen. Ugyan miért tenné? Nincs bennem semmi különleges. Ezért akárhányszor valami számomra nem kedvező dolgot tesz - például hanyagol a legjobb barátja miatt -, én magamban kiakadok, sírok és szenvedek, mert úgy érzem, már nem szeret. Az agyam egy része tudja, mekkora ostobaság ez; ő srác, biztos máshogy működik ez nála. De a másik részem viszont nem akarja mentegetni, mert akinél ugyanezt tettem, az megcsalt, megalázott és kidobott. Hát, igen... Csodálkoznak a pasik, hogy egy idő után minden lány begolyózik?
Naná! Miattuk! Ha egyszer átvertek, utána nincs visszaút. Örökre megjegyzed, beleég a lelkedbe, és bizalmatlanná válsz, még azzal szemben is, akit mindennél jobban szeretsz.
Szóval...köszönöm drága exeim, hogy idegbeteg rettegő szerencsétlenné varázsoltatok. Tényleg köszi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése