Ennyi

Az elmúlt nem is tudom hány napom unalmasan és furcsán telt. Vagyis... nem tudom, mi a jó szó rá. Olyan... extrán furcsán érzem magam... olyan elveszettnek meg ehhez hasonló dolgok.
Tegnap Dávidnál voltam, vigasztalgattam meg ilyesmik. Tomi is volt, és szokásától eltérően nem basztatott... :) Hát... legalább tegnap kimozdultam egy kicsit, és nem az ágyamban fetrengtem xD
Akkor ma beszéltem végre Tündivel... és jó volt, hogy végre egy kicsit valami visszajött az elmúlt évből... :)
Viszont ma már tudom, hogy egy barátot ismét elvesztettem :( Pedig rá számítottam a legjobb az egész életemben... ő volt az eddigi legőszintébb és legtisztább barátom... igen, csak volt. Hiába mondja, hiába bizonygatja, hogy nem választottak el minket az új barátai, tudom, hogy igen. Egyszerűn leráz és eltol magától, én meg lefagyva nézem, hogy az, mikor együtt sírtunk, már semmit sem számít, mert telebeszélték a fejét.

Tudtam, hogy ez lesz, és mondtam is neki, hogy ez az ára. Tudta, hogy be fognak mocskolni előtte, mert ezzel jár a barátomnak lenni. Elkerülhetetlen, hogy te is bekerülj a hálóba, az áskálódások kereszthálójába, a bizalomjátékba.
Nem tudom, miért jó érzés mindig rólam beszélni... mi van bennem, ami arra készteti az embereket, hogy rólam kelljen pletykálni?
Nem, nem hiszem azt, hogy olyan csodálatos és utánozhatatlan lennék... egyszerűen nincs bennem semmi extra dolog... de akkor miért?

Klau, ha olvasod ezt, akkor tudnod kell h én még mindig szeretlek, és nagyon hiányzol (L) Remélem nem haragszol rám, és egyszer majd magadtól keresel meg... asszem ennyi.