Letargia

Vannak napok, amikor semmi sem jön össze. A vonatod késik, a buszod hamarabb elmegy, elfogy a kedvenc Fornettid, dolgozatnál a rossz feladatsort kapod, a megfelelő képleteket nem találod, és még az oly szeretett vezetés közben is csak problémákba ütközöl. Ilyenkor persze egy jó szó, egy kedves ölelés mindent helyretenne, de persze pont ilyenkor nem kapod meg ezeket sem. A másik félnek minden fontosabbá válik pár édes szónál - semmi kedves meglepetés, egy kis mosolygós kép, vagy valami. Nem. Ezek csak a tavalyi év csodás emlékei, idén már semmi ilyesmi nem jár - hiába is várom. Persze nem biztos, hogy ez baj. Csakhogy én mégis annak érzem néha. Jó, persze nem várom el, hogy körülöttem forogjon az élete, de mégis! Ha tavaly ezt megkaptam, idén miért nem? Miért pont most, a véghajrában, az utolsó külön töltött évben kell ezt elhanyagolni? 

Hogy kételyeket ébresszen bennem? Hogy néha álomba sírjam magam, talán teljesen feleslegesen? Nem jó ez így... Nagyon, de nagyon nem jó. 

Bízni akarok benne és a szeretetében. Többnyire bízok is. De ilyenkor, amikor egy pokolian nehéz nap után nem kapok mást, mint félóránként egy egysoros üzenetet, miközben én a szívemet öntöm ki neki? Köszönöm szépen a semmit! Komolyan. Kicsit sem szívettépő, áh dehogy. Mert ki másnak siránkozhatnék, mint neki? Ki mástól várhatnék támogatást, mint tőle? Most komolyan... ennyire nagy kérés az, hogy kicsit többet törődjön velem? Csak annyit, mint én vele... Hát ennyire hatalmas elvárásaim lennének?

Hoppá

Az elmúlt két hónap olyan gyorsan elszaladt, hogy szinte észre sem vettem. Kezdődött az iskola, én pedig fejet ugrottam a végzős év problémáiba: milyen legyen az osztálytánc, kivel keringőzzek, milyen legyen a ballagós ruhám, kiket hívjak meg a szalagavatómra, mi legyen a második és a harmadik hely a felvételis listámon, és satöbbi. Emellett persze tanulnom is kellett, ami eddig meglepő módon egész jól megy. Csupa ötös vagyok, mindenből. Erre felettébb büszke vagyok. A másik dolog, hogy a vezetést is nagyon élvezem. Az oktatóm csodálatosan jófej, türelmes, és vicces. Nagyon jó döntés volt, hogy végül hozzá kerültem. Áldom érte az eszemet! 

No, azt hiszem ennyit az unalmas sulis dolgokról. Térjünk át a számomra legkedvesebb dologhoz, életem szerelméhez. A dolgaink nem is alakulhatnának mesésebben. Persze a hétköznapok szörnyűek, hiszen akkor nem látjuk egymást, de már csütörtökön haza tud jönni, így három estét tölthetek vele. Ez is több, mint a semmi. :) 

Már előre látom, milyen hosszú lesz ez az év nélküle, de hát csak kibírjuk, nem? Utána költözünk

össze! Annyira izgatott és ideges is vagyok emiatt egyszerre. Egyrészről nagyon várom, hisz végre majd azzal élhetek, akit a világon mindennél jobban szeretek, és akiről tudom, hogy mindennél jobban szeret. Már azt tervezzük, hogy mikor vegyük majd meg a mopszkislányunkat, Maját, és hogy vajon mennyibe fog ez kerülni. Ő már gyűjtöget is rá, lelkesen és imádnivalóan, én pedig mindig elolvadok tőle, amikor megemlíti. Szóval igen, egyértelmű, hogy a szándékaink komolyak. De eközben egy részem fél, mert hahóó, csak 19 vagyok! Nem tudok főzni, nem tudok mosni, és istenem! Mi van, ha megun, ha rájön, hogy nem is neki teremtettek? Annyira...közeli lesz vele lakni, és én annyira akarom! Elképzelem, ahogy az édes arcára ébredek minden reggel, csókot lehelek puha ajkaira, majd reggelit készítek, és elindulunk a dolgunkra. Ő valahol leszáll a villamosról, én pedig továbbmegyek a sulimhoz. Napközben találkozunk enni, beszélgetni, majd megyünk vissza a dolgunkra. Eztán jön az este, ahol megöleljük egymást, leülünk enni, megszeretgetjük egymást, és együtt elalszunk. Hát igen, így néz ki valahogy egy álomnapom :D És ez jövőre ilyen lesz ♥

A másik dolog... mostanában mindig a jövőbeli házunkról álmodom. Egyszer egy aprócska kis zug az, valahol a belvárosban, bordó falakkal és hangulatos, fiatalos bútorokkal, máskor pedig egy hatalmas kétemeletes ház Zuglóban, kocsibejáróval, frissen nyírt fűvel, és egy babakocsival a ház előtt. Hihi :$ Nos, igen... folyton ilyenekről álmodom, mert ez minden vágyam! Először egy kis zug nekünk, ahol csak ő, én és Maja vagyunk, utána pedig egy családi otthon a kis lurkóinknak . Tudom, butaság, de én már a nevüket is látom a fejemben. Ákos vagy Alex, ha fiú. Andris is ezt a két nevet preferálja, bár én mindig úgy képzelem, hogy ha lesz fiam, a második neve az András lesz. Ő ezt persze még nem tudja, és tudom, hogy ellenezné, de hát már én csak ilyen szentimentális vagyok. Annyira... uh, elképzelem ahogy a kezemben tartom az apróságot, aki az apukája nevét viseli, és aahw... meghalok már a gondolatától is :D Ha lány lenne? Ühm, passz. Nekem tetszik a Lotti, a Kornélia, a Lara, a Hanga, esetleg még a Lili. Valami ilyesmi. De hát ez még olyan messze van, csak jólesik gondolkozni rajta. Annyira várom már ♥

Jövő

Most nyugodt vagyok, reményteli. Bár a dolgok semmit nem változtak az életemben, kezdem elhinni, hogy nekem is kijuthat a csodából. Annyi rossz ember él csodálatos életet, én miért ne kaphatnám meg? Miért ne jutnék be az egyetemre, ahova menni akarok, miért ne élhetnék együtt a szerelmemmel boldogan? 

Igen, nehéz lesz. Igen, valószínűleg sokat fogok szenvedni a logisztikai mérnök szakon, hisz a kémiához és fizikához nincs is eszem és IGEN, lehet, hogy néha el fogok bizonytalanodni, hogy ez az isteni srác tényleg velem akarja-e leélni az életét... De ez az én jövőm - vagyis azt akarom, hogy ez legyen. 

Kezdek magabiztosabb lenni. Már látom a célt - már csak egy év, és el is érhetem. Ha megérkezem Álomországba, boldog leszek. Kiegyensúlyozott. Az út már nem olyan hosszú, már végigsprintelhetem. 

Jogsiletétel szeptemberben, szalagavató novemberben, felvételi decemberben, ballagás és érettségi májusban, szóbeli júniusban, a pontszámuk kiderülése júliusban, és el is érkeztünk a célhoz: a jövőbeni egyetemista életemhez Andrással ♥ 

Spanyolország meghódítva

 Már két hete hazaértünk ebből a csodálatos nyaralásból, de még csak most jutottam el odáig, hogy írjak is róla. Június 20-án, péntek hajnal 3-kor indultunk Mezőtúrról, és csak 21-én reggel 7-re értünk Tossa de Mar-ba. Az első nap a szállás elfoglalásával, és a közelben lévő gyönyörű vár felfedezésével indult, estére azonban a tengerbe is sikerült bejutnunk. A víz hihetetlenül sós volt, de imádtam! :) A vasárnapot végig a parton töltöttük, élveztük a forróságot és a napsütést.

 Hétfőn Barcelonába és Montserratba kirándultunk, ahol sajnos nagyon kevés időt tudtunk eltölteni. Viszont a Sagrada Família, az Espana tér és a többi gyönyörűség kárpótolt minket. :) 

Kedden üvegfenekű hajózásra indultunk, ami átvitt minket egy másik öbölbe, és ott is strandoltunk egyet. Sajnos igazi nagy halakat nem láttunk, pedig annak nagyon örültem volna :( Este viszont paellát ettünk, ami isteni volt ♥

Szerdán esett az eső, ezért csak nagyon keveset tudtunk a tengerparton lenni, este viszont elmentünk pizzázni. Én sonkás ananászos barackos pizzát választottam - életem legfinomabb pizzája, de komolyan! Utána lementünk a tengerpartra, ahol körülbelül másfél óráig néztük a helyiek tűzijátékát. Nagyon érdekes volt, hogy míg itthon ez tilos egész évben, Tossában a helyiek egész éjjel nyomatták, pénzt és időt nem kímélve. Még a gyerekek is petárdákat és apró fényes dolgokat gyújtogattak. Csodálatos volt. 

Csütörtökön Marinelandbe mentünk, ahol madárshow-t, fókashow-t és delfinshow-t néztünk. Mindet imádtam! Az egészet végignevettem és élvezkedtem Andrissal az oldalamon, mint egy kisgyerek. :) Sajnos amint véget értek a műsorok, ömleni kezdett az eső, ezért csúszdázni nem tudtunk :( Még a vízben is alig voltunk. 

Pénteken viszont csodálatos időnk volt. Forróság, boldogság, ilyenek :) A kedvenc napom ♥ Végig a parton voltunk, szépen le is barnultunk. 

Este sajnos elkezdtünk pakolni, mert szombat délután négykor indulás volt haza. 

Szombaton már strandolni se tudtunk. Még egyszer felfedeztük a várost, vettünk a Szerelmemmel közös karkötőt, meg az otthoniaknak szuvenírt, aztán indultunk haza. 

Összességében ez egy csodálatos nyaralás volt, kisebb gondokkal, amikkel hála a Drágámnak hamar túlléptem. Ha ő nem lett volna velem, közel se élveztem volna ennyire. 

Imádom! Imádom! Imádom! ♥

Lost

Furcsa dolog a szerelem. Az egyik pillanatban a fellegekben jársz miatta, a másikban pedig olyan mélyre ránt a bánat tengerében, hogy a fulladás veszélye fenyeget. Próbálsz fent maradni a víz tetején, kapálózol és sikítasz, de az indák a lábadra tekerednek, és a mély felé rángatnak. 

Te még ennek ellenére is ki akarsz tartani, mert tudod, hogy ez az egész ideiglenes - hogy az indák nemsokára elhalnak, és te ismét szabad leszel, ismét a víz tetején lebeghetsz -, mégsem tudsz szabadulni a fájdalomtól. A légszomj majdhogynem megöl. 

Most én is így érzem magam. Pontosabban mondva mindig így érzem magam, mikor elmegy. Hiába mondja azt ő is és az eszem is, hogy muszáj, úgy érzem cserben hagy, és menekül előlem. Neki persze fogalma sincs, miért vagyok folyton szomorú és rémes, amikor elmegy - nem tudhatja, hogy az egyedülléttől félek, hogy gyűlölök egyedül lenni a démonjaimmal, hogy olyankor mindig eszembe jutnak azok az idők, amikor nem volt senkim. Nem akarom, hogy tudja, mennyit sírok ilyenkor - mert a mellkasomat mázsás súly nyomja, a szomorú zene kitölti a szívemet, és csak sírok és sírok, amíg a könnyeim el nem fogynak. Erős akarok lenni, mint ő. Azt akarom, hogy lássa, nélküle is boldogulok, mint ő nélkülem. De nem megy... Én nem tudok erős lenni, én gyenge vagyok - egy kislány, aki szeretetre vágyik. Egy olyan kislány, akit 8 hónappal ezelőttig senki nem szeretett igazán. Aztán jött ő, és megtudtam, mit kellett hiányolnom 18 éven keresztül. Most pedig, mióta enyém ez a szerelem, nem tudom elengedni egy percre sem. Félek, hogy egyszer megfojtom őt ezzel a szeretetmennyiséggel, és érzem, hogy emiatt el fogom veszíteni, de nem bírom visszafogni magam. 

Annyira szeretem, annyira kell nekem... és persze tudom, hogy ő is szeret. Csak félek, hogy ez változni fog... Nagyon félek :(

Reggeli kávé

Kora reggel teát szürcsölgetni - nem kávét, mert utálom -, a macskát simogatni és közben merengeni - tökéletes. Már csak a hercegem hiányzik a képből, aki édesen hozzám bújik, és megölel, megcsókol, simogatja a hajamat. De ő persze nincs itt, mert éppen a vizsgájára rohan, amit biztosan ötösre megcsinál, mert ennyire okos, ennyire zseniális. 

Én pedig csak ülök, hallgatom a halk zenét, és várom, hogy teljen az idő, és ő hazajöjjön. Megnyugtató, mégis teli vagyok energiával - várom haza, várom, hogy megérkezzen, és én a nyakába ugorhassak. Ilyen érzelmi állapotban miért várják el, hogy iskolába menjek, és ott üljek, semmit nem csinálva? Őrjítő... Nem akarok bemenni, de tudom, hogy muszáj. És osztálykirándulni se akarok hétvégén, de tudom, hogy muszáj. Pénteken pedig még annyira se akarok szájsebészetre menni, de tudom, hogy MUSZÁJ. És ettől félek. Félek, mert így béna leszek Andris előtt, és azt nem akarom :( Félek, hogy fájni fog. Egyszerűen csak...félek. 

Ja, és félek még a szerdai KRESZ-vizsgámtól is... Pokolian rettegek, hogy nem fog menni :/

Szóval, ha eljön a jövő szerda, és minden rosszon túl leszek, szét fogom ünnepelni a fejem. Már alig várom. Nagyon nagyon szeretném már...

Jézusatyaúristen, ez mennyire kaotikus lett....

Új évszak, új célok

Hát eljött ez is... a nyár első napja. Mostanában nagyon sok minden történt velem, kezdve azzal, hogy egy csodálatos kiscica anyukája lettem - ő a képen szereplő kis szörnyeteg. A neve Luna, és annak ellenére, hogy milyen angyali a kinézete, ő a leggonoszabb teremtmény a világon. Imádom! :D 

A másik cica a képen az én kis szerelmem, Andris. Ő nemcsak helyes, hanem csodálatos, kedves és lovagias is. Imádom ♥ 

A másik újdonság, hogy végre eldöntöttem, mi legyen az érettségivel jövőre. Mivel már a német érettségit megcsináltam 90%osra, csak 4 maradt: magyar, matek, emelt töri, és az újdonság... emelt angol! Nagyon nehéz lesz, nagyon szenvedni fogok, de Andris megígérte, hogy segíteni fog. Így már be merem vállalni. Plusz nyáron angoltanárhoz megyek, és egyedül is készülgetek...így talán már menni fog. De azért félek... Azt akarom, hogy felvegyenek a Corvinusra! Fel akarok költözni a kicsimhez, hogy vele élhessek. Ez minden vágyam. És ehhez 443 pont kell... ez minden... Akarom akarom akarom ♥

Boldog

Nem tudom miért, de a mai nap végig boldog voltam, annak ellenére, hogy semmi jó vagy érdekes nem történt. Sőt, a napom merő unalom volt - a suliban KRESZ-t jegyzeteltem, meg magyart, itthon pedig folytattam a törivel. 

Talán az dobott fel, hogy tudtam, este már a szerelmemmel aludhatok. Valószínűleg. 

Ja, és azért is örülök, mert sikerült az EÜ-vizsgám! Már csak KRESZ és forgalmi van hátra, utána pedig vigyázz világ, jövöööök! :D

Bizalmatlan

A napok csak telnek és telnek, az én hangulatom meg folyamatosan ingadozik. Egyszer én vagyok a legboldogabb a világon, utána pedig úgy érzem magam, mint a világ legszerencsétlenebb embere. Sokat filozofáltam azon, hogy vajon miért van ez, és végül rájöttem: mert túl sokat csalódtam. Akármilyen jó történik is most az életemben, a sok régi rossz emlék miatt nem merek boldog lenni tartósan. Egyszerűen félek tőle. Nem tűnik valóságosnak, hogy egy csodálatos srác engem szeressen. Ugyan miért tenné? Nincs bennem semmi különleges. Ezért akárhányszor valami számomra nem kedvező dolgot tesz - például hanyagol a legjobb barátja miatt -, én magamban kiakadok, sírok és szenvedek, mert úgy érzem, már nem szeret. Az agyam egy része tudja, mekkora ostobaság ez; ő srác, biztos máshogy működik ez nála. De a másik részem viszont nem akarja mentegetni, mert akinél ugyanezt tettem, az megcsalt, megalázott és kidobott. Hát, igen... Csodálkoznak a pasik, hogy egy idő után minden lány begolyózik? 

Naná! Miattuk! Ha egyszer átvertek, utána nincs visszaút. Örökre megjegyzed, beleég a lelkedbe, és bizalmatlanná válsz, még azzal szemben is, akit mindennél jobban szeretsz. 

Szóval...köszönöm drága exeim, hogy idegbeteg rettegő szerencsétlenné varázsoltatok. Tényleg köszi!

Family...oh wait, no!

A család ismét két részre szakadt. Vagyok én, anya, ellenünk pedig apa és Leila - mint mindig. Mindenki ideges valamiért, és ez olyan volt gyújtószikra az amúgy is törékeny családi fészkünkben, ami mindent lángra lobbantott. 

Anya ideges, mert a nemsoká vizsgázik és nem érzi úgy, hogy jól menne neki az anyag. 

Apa ideges, mert a munkahelye totál káosz, és az őrült spanyol nyaralásunk anyagi következményeitől fél. 

Leila ideges, mert nem találja a helyét, és ezért azon dolgozik, hogy másnak se legyen jó. 

Én ideges vagyok, mert annyi súly nyomja a vállam: a KRESZ, az EÜ-vizsga, a rettegés attól, hogy elbukom a forgalmin, és soha nem lesz jogsim, ráadásul az őrült magas pontszám is elriaszt. Mi lesz, ha nem vesznek fel az egyetemre jövőre? Akkor mi lesz velem? 

Ezek az okok vezettek el a tegnapi veszekedéshez, ami ismét összetörte a szívemet. Andris családja olyan nyugodt és békés. Az enyém miért nem lehet az? Az én testvérem miért hazudozik összevissza, és miért nem képes életében egyszer segíteni nekem? MIÉRT? Őrület.

Az életem olyan boldog lenne, ha az állítólagos családom nem baszná el. Apa soha nem favorizált engem, értem. De miért nem tud egyszer a 16 év alatt mellém állni, amikor igazam van??? Mióta Leila él, még SOHA nem állt mellém... hiába mondja anya vagy én, hogy Leila hazudik és ő hisztizik, NEKI ad igazat, NEKI hiszi el. Nem az okos, talpraesett nagylányának és nem is a feleségének. Nem...hanem annak az utolsó, sunyi kis szerencsétlennek. 

Jó, oké, befejezem. Ennek semmi értelme. Soha nem fog megváltoni....SOHA....