Hol az a lány,
Aki régen a tükörből nézett vissza rám?
Hol az a lány,
Kire régen mindenféle csodás álom várt?
Furcsa dolog a szerelem. Ez adhatja a legtöbbet, de végső soron ez is az, ami mindent elvesz tőled. A magasba repít, majd a mélybe lök. Irányítja az életedet. És tudod, mit tehetsz ellene? Semmit! Csak sodródj! Mást nem tehetsz, ha a szeretet elvette az eszedet, és reménykedj; bízz abban, hogy egyszer majd visszakapod, hogy egyszer majd ismét irányíthatod az életedet. Ne bízz a jövő gyönyörű, hamis képeiben. Ne álmodozz arról, hogy majd egyszer az oltár elé vezet életed szerelme, és ne reméld azt, hogy majd együtt nevelitek fel a közös gyermekeiteket. Az élet nem álom. Az élet rémálom és valóság. Felesleges magad ilyen szép képekkel áltatnod. Fogadd el a valóságot, és akkor nem fogsz csalódni. Higgy nekem. Nincs annál rosszabb, mint amikor átvernek...
Furcsa dolog a bizalom. Olyan könnyű megszerezni! De mi történik akkor, ha valaki elveszti? Ha az ember, akit a világon a legjobban szeretsz, elveszíti a bizalmadat? Hogyan is szerezhetné vissza? Hogyan tudnád elérni, hogy ismét hihess neki? Hogy képes legyél rá? A felejtés nem megoldás. Ha magadba fojtod az érzelmeidet, azzal csak tovább fokozod a benned szunnyadó sértett tüzet, amely egyszer majd ki fog törni. És akkor minden rosszabb lesz.
De akkor mit tehetnél? Ő mit tehetne? Próbálkoznia kell mindent helyrehozni és jobbá válni, neked pedig meg kell próbálnod megbocsájtani a dolgokat.
Álmok. Minek vannak? Miért hiszünk még az után is bennük, amikor kiderül, hogy végig csak áltattak és becsaptak, csupán csak a képzeletünk színes képzelgései voltak? És miért akarunk ismét álmodni, álmodozni, amikor már tudjuk, hogy nincs is jelentőségük? Remény. A válasz a remény, a megrendíthetetlen hit és a vágy a jobb élet után. Hisz ha nem álmodoznánk, ha nem lenne miben hinnünk, ugyan mi értelme lenne az életünknek? Kell valami, ami reményt adhat. Kell valami, amiért imádkozhatunk. Az álmokra szükség van.
És végül a valóság. Ami mindent összetör, megsemmiz és kivégez. Elveszi a bizalmat, az álmaidat, a reményt... és tudod mit hagy meg neked végül? A fájdalmat. Ezenkívül... semmit. A nagy, hatalmas, üres semmit, a fájdalom apró szilánkjaival fűszerezve. Csak a könnyek maradnak, a maró fájdalom a mellkasodban, a szúró tüdő és a sajgó szív. Emlékek? Gondolatok? Semmi más nem számít, csak a fájdalom. A valóság mindent porrá zúz, csak mert megteheti.
De tudod mi a jó a világban? Hogy néha... a rossz dolgok eltűnnek, hogy egy rövid időre átadják a helyüket a jónak. Ez nem sokszor történik meg, de amikor mégis, az egészen biztos, hogy csodálatos lesz. Egyedi. Szóval ha találkozol a jóval, ha akármikor, akár csak egy percre is boldog leszel, ne feledkezz meg erről! A világ eredendően rossz, így ha találkozol a jósággal, az igazi szeretettel, akármeddig is tart az, becsüld meg. Emlékezz rá!
Mert a szeretet az egyetlen, ami örök.
A fájdalom elmúlik.
A könnyek elfogynak.
De az örök szeretet...
az sosem tűnik el
Még akkor se, ha a világon semmi más nem marad a fájdalmon kívül. Még akkor se, ha már képtelen leszel bízni, hinni, reménykedni, álmodni.
A szeretet mindig itt lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése