Vajon a rosszak jó útra térhetnek? Létezik az a fajta megújulás, ami minden rosszat töröl, és csak a jó marad, a színtiszta jóság? Képes egy ember kifordulni önmagából és átadni a szívét a jóságnak, vagy örökre romlott és tisztátalan marad, csak mert ilyennek született?
Nem tudom, létezik-e erre a kérdésre egyáltalán helyes válasz, de ha nem is, én azért hiszek benne. Hinni akarok benne, mert ha nem tenném, az életem másból sem állna, mint bizonytalanságból és boldogtalanságból, félelemből a jövőm miatt. Hisz nem sokkal jobb dolog így, egyik napról a másikra élni? Nem törődni a következményekkel és remélni a legjobbakat?
Talán nem. Talán igen. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, mit akar jobban. Néha csalódni, de piszkosul boldognak lenni, vagy nyugalomban élni, de mindenféle ingerek, szerelmek nélkül. Én képtelen lennék az utóbbira. De ez én vagyok. Én furcsa vagyok, és egy kicsit talán szittyós is. Őrült, nemnormális, félelmetesen bolond és mégis... többnyire boldog és elégedett. Vannak céljaim, reményeim és... és talán még egy-két biztos pont is az életemben. Hogy ez meddig tart? Nem tudom. Senki sem tudhatja. De amíg tart, én örülni fogok neki, mert lesz valamim, amit soha, senki nem vehet el tőlem: emlékeim. Emlékeim egy csodálatos korszakról, egy őrülten szeretni képes fiúról, pár elképesztően vad fazonról, és a világ legmegbízhatóbb barátairól. Talán egyszer minden elmúlik. Talán egyszer mindent elveszítek, de sosem fogom megbánni, hogy ezek a dolgok megtörténtek. Sosem fogok letagadni a múltamat. Büszke leszek rá. Mert hiába a sok rossz, hiába a sok félelem, lehetne rosszabb is. Elégedett vagyok azzal, amit kaptam.
A kérdés már csak az, hogy a bűnös lelkek meddig hagyják, hogy élvezhessem az életemet? Vajon képesek megváltozni, vagy örök kárhozatra fognak ítélni engem is?
Bárcsak üdvözülhetnének!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése