Zavar

Vannak pillanatok az életemben, amikor megőrülök, és egy pillanatra elfelejtem, mit akarok az élettől és mik a céljaim. Ezekben a percekben elfilózom, hogy mi lenne, ha... És ezek igazán bűnös gondolatok. Rosszba visznek, elveszik a józan eszemet és őrültségekre sarkallnak. Tudjátok mit? A fenébe is ezekkel a gondolatokkal! Tudom, mit akarok az élettől!

Szeretnék egy házacskát Los Angeles tengerpartján, egy édes rock sztár férjecskét, meg egy csodálatos karriert az én kedvenc városomban, a kedvenc embereimmel. Szeretnék sok-sok pénzt, hogy kifulladásig bulizhassak és szétvarrathassam magamat, és szeretnék egy megbízható baráti társaságot. Két kocsit a garázsba, egy tucat kutyát az udvarba és egy szexistent a konyhába. Egy másikat meg a hálószobámban.

Igazából ha ennek az álomnak egyetlen szelete létrejön, én máris a világ legboldogabb embere leszek. Eskü.

De hogy miféle bűnös gondolatok vonják el a figyelmemet erről? Természetesen nem bűnökről van szó. Hanem BŰNRŐL. Csupa nagybetűvel. És tudjátok, csak a szokásos. Ugyanaz az ember, ugyanaz a sztori, aminek már réges rég nem kellene meghatnia. Már fel kellett volna nőnöm. Túllépni és új életet kezdeni, hófehér, új lappal. Erre én mit teszek? Hagyom, hogy a múlt bemocskoljon mindent, ismét. 

Bébi, tudsz róla, hogy elvetted az eszemet? Tudsz róla, hogy kettészakítottál? 

És drágáim, tudtok róla, hogy mindkettőtökért képes lennék meghalni? 

Olyan érzés, mintha hirtelen megkétszereződött volna a szívem, és mindenkinek ugyanakkor szeretetdarabkát osztottam volna. De ez nem igaz. Nem kaptak mindketten ugyanakkorát. Ez lehetetlenség, nem lehet két embert ugyanannyira szeretni, esetleg máshogy. Itt volt az első nagy szerelem, ami darabokra tört, és azt hittem, sosem élem túl. Most mégis itt vagyok. Életben. S bár a szívem már sosem lesz ép, jól vagyok. Úgy ahogy.

És itt van Ő, a második, a tiltott, a veszélyes szerelem, amiért megérte küzdeni, amiért a mai napig megéri szenvedni, és képtelen lennék feladni. 

Két szerelem, két különböző és mégis ugyanolyan fiú, és dönteni... képtelenség. Mindketten átvertek, mindketten bántottak, de mindkettejüket szeretem. Teljes szívemből. 

Tudom, mi a helyes. Hogy mit akarok. De a kísértés mindig ott van. Mindig bökdös. Mi lenne, ha...? Nem szeretném tudni. Belegondolni is képtelenség... Nem. Nem szabad. Már nem.