Meguntam a játékokat

Mit is jelent ez a cím?
Csupán csak annyit, hogy megöregedtem, azt hiszem. Rájöttem, hogy elegem van a szerelmi játszmákból, hogy folyton azt kell figyelnem, mit lépett, és azon agyalni, hogy hogyan is vághatnék vissza neki. És itt az a legnagyobb baj, hogy nem tudom, kiről is beszélek pontosan.

Tegnap este elmentünk sétálni. Úgy indultunk fel, hogy én, Fru, Gazsi, Rolcsi meg Filip leszünk, ami már magában is elég kényes szituáció: a szerelmes pár, plusz a három szingli, akik közül a két srácot most dobták ki. De oké, menjünk. Elleszek én. Csakhogy amikor odaértünk, kiderült, hogy egy meglepetés vendégünk is van: drága ex-majdnemfiúm, Balázs. Ott kezdett el remegni a lábam. Azt hittem, meghalok. Sajnos nem ez történt.
Egész este, amíg ott voltunk, engem bámult azzal a pillantásával, amit annyira jól ismertem - és amiről azt hittem, soha többé nem látom az arcán. És bárcsak úgy lett volna! Már elfogadtam magamban a dolgot, és úgy voltam vele, hogy oké, nem muszáj minekünk beszélgetni. Elvégre nagylány vagyok, feltalálom magam. Csakhogy azok a pillantások! Akárhányszor körbepillantottam, megakadt rajta a szemem, és amikor a szemeink mélyen a másikéba néztek, úgy éreztem, menten meghalok. Régen annyira, annyira akartam, hogy egyszer még láthassam azokat a szemeket így nézni rám! De most csak zavarba hozott. Nem vágytam rá többé, és mégsem tudtam megállni, hogy ne nézzek felé. Mert a lelkem még mindig őhozzá énekelt.
De eközben akaratlanul is Rolcsira tévedt a tekintetem, aki feltűnően nem figyelt rám. Egy percig se. Elmerült Filippel a különös, közös kis világukba, és én is így tettem a csajokkal (időközbe befutott Orsi és Bence, egy újabb gerlepár). De a szemem felfalta őt...
És az a mondat, amit benyögött hazaindulásunkkor! Addig a percig őrületesen jól éreztem magam, a zavarom ellenére, de akkor mindent szétrombolt... Holnap ne kerti-partizzunk! Jöjjünk fel a városba, be akarok csajozni!
Nem akartam a fülemnek hinni! Bár ma megnyugtattak, hogy valószínűleg csak fel akart húzni, hogy féltékeny legyek, ez engem nem vigasztalt. Erre értettem, hogy elegem van a játékokból. Nekem már nem hiányzik az, hogy lerágjam a fél körmömet, vajon mi az igazság, és mi a hazugság. Eleget játszottam. Ki akarok szállni. Nyertesként. Vele. Akárkivel. Bárkivel, aki szeretni akarna és tud is.
Ott volt még Filip... hát, vele se sokat beszélgettem, de sokkal többet, mint Rolcsival. Asszem talán még flörtöltünk is, bár nem tudtam teljesen rákoncentrálni úgy, hogy Balázs mellett ült, Rolcsival a másik oldalán. Mindenesetre majdnem szó szerint kimondta, hogy tetszik neki a hajam, ami igazából nem sokat jelent, de még mindig több, mint amit bárki más adott tegnap este. És én már nem tudom, hogy valaha fog-e valaki szeretni.
Esélytelennek tűnik.
Egyet tudok.
Nem játszok tovább.
Nekem nem kell a stressz, a gyomorgörcs, a titkolózás. Azt akarom, hogy valaki átöleljen egy hosszú nap után, hogy legyen kit megvigasztalni, hogy legyen egy olyan valaki, aki olyan csodálattal néz rád, hogy az már bűn. Azt akarom, hogy szerethessek.
Nagyon, nagyon akarom....