Élet úgy, hogy már semmiben sem hiszel?
Igen, azt hiszem még lehetséges, mert ott a remény. Reménykedsz, hogy egyszer még minden jobbra fordulhat. Akarod, hogy minden jobb legyen... De mi lesz velem, ha elfogy a remény? Mit fogok tenni?
Nem tudom. Nem tudom, de addig még kitartok. Célokat tűzök ki magam elé, és egy időre elfelejtem a fiúkat - az összeset. Bár ez nem lesz könnyű tekintve, hogy rájöttem: ugyanúgy viselkedem mint másfél éve.
Először is: Egyszerre több emberrel is szimpatizálok úgy. (Bár még mindig B a legfontosabb)
Másodszor: Furcsa pletykák keringenek rólam a neten és a városban egyaránt. Jó, ennek mondjuk az az oka, hogy túl sokat lógok egy bizonyos személlyel, akinek az ex-barátnője jó barátom, így innen indult a pletyka. De tényleg csak pletyka! Az a kölyök olyan, mintha az öcsém lenne!
Harmadszor: Egyre több ember ismer fel, és egyre többen hiszik azt, hogy kedvelem őket. Egye többen hiszik, hogy ismernek, és egyre többen tudják ki vagyok. (Sajnos.)
Negyedszer: Hazudok és kibeszélem az embereket. Kiskirálynőt játszok, és élvezem, amikor megbámulnak az emberek. Kezd előtörni bennem az irányítós parancsolgatós énem. És ez nem jó. Nagyon nem jó.
Ötödször: A depresszió egyre gyorsabban nő bennem. Ok nélkül kiborulok, teng bennem a stressz, zihálok és görcsölök. Sírok és remegek. A hangulatom percenként változik, mindent kilátástalannak látok, aztán örömömben táncolok.
Körülbelül ennyi, ez jellemzett régen is. És félek, mert nem akarok olyan gonosz lenni. Élvezni akarom az életet a maroknyi baráti körömmel - ami mellesleg bővülni látszik, mert régi tagok talán visszatalálnak hozzánk. Annyira jó lenne!
Szombaton beszélgettem Cs.F.-fel, régi legjobb barátnőmmel, és annyira jó volt! Szinte pezsegtem és lubickoltam! Akkor döbbentem rá, mennyire hiányzik a hülye visítós nevetése és a szokásos péntek esti horror-maraton csibefalatokkal, kockuló fiúbarátokkal, arcfestéssel, nevetéssel és sok-sok jó baráttal. Vágyom arra a közegre, ahol minden rendben volt, és nem aggódtam holmi csaló, hazudozó pasik miatt!
Itt van B.B.! Pénteken is rám néz, felvonja a szemöldökét, majd elnéz... és ezt ezerszer, miközben egy kis 13 éves senkit bódít! Jézus, mit akar attól a gyerektől?! Megőrült, vagy csak direkt nekem adta a műsort? Érthetetlen...
Visszatérve a témára, kezdek régiPetra lenni... örülök-e? Nos... akkoriban nem éreztem olyan erős depressziót mint most mert mindent leszartam, szóval ebből a szempontból jó lenne. De a többiből? Nem hinném...
Gyors visszaváltozás kéne, vagy elporladás, vagy újjászületés, vagy valami!
Valami más... valami új...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése