Szív

"You are the one I waited for..."

Nem tudom szavakba önteni, mint érzek most. Soha nem hittem volna, hogy bármi is fájhat ennyire - hogy valakinek a hiánya ennyire kínozhat, miközben mindennap beszéltek, mindennap veled van a lelke. Talán ettől csak még jobban fáj? Hogy nem érintheted, nem csókolhatod, nem lehetsz tényleg mellette. Ez az, ami megöl? Mert úgy érzem, belehalok. 

Tudom, mennyire sablonosan hangzik, de... nincsenek rá jobb szavak. Amit iránta érzek, arra egy új fogalmat kéne kitalálna. A szeretet, a rajongás, az imádat, a tisztelet, a...semmi, semmi nem elég arra, hogy leírjam, mi is ő számomra. Az életem? A másik felem? Ezek annyira klisések, és mégis... sajnos másképp nem fejezhetem ki, mi Ő nekem. A legjobb barátom. A szerelmem. A... a mindenem ♥

Néha már úgy érzem, vétek valakit ennyire szeretni, hogy egyszer elhagy, és akkor végleg összetörök. Tudom, hogy ezután nem bírnék felépülni. Vagyis talán igen - de nem akarnék. Önként és dalolva vetnék véget az életemnek, mert az nem létezik, hogy nélküle legyen számomra jövő. Nem akarom. Ez más mint eddig. Eddig azt hittem, nem élném túl valaki elvesztését. Most viszont tudom. A lelkem, a szívem, minden porcikám tudja, érzi, hogy ez most az igazi. 

Ezért félek, ezért rettegek annyira. El fogom rontani - tudom, hogy el fogom, mert nem érdemlek meg ekkora csodát. Ez túl szép, hogy igaz legyen. 

Egyedül a Blessthefall tart életben. Beau és Lights szerelme az egyetlen, ami miatt el tudom hinni, hogy talán Andris tényleg szeret, hogy tényleg engem, a szürke lányt akarja. Muszáj hinnem benne, különben miért is élek? Tényleg...miért is?

Pihi

Éppen a 80 oldalas töri tézémre készülök, de már annyit írtam, hogy mindjárt leszakad a kezem - ideje egy picit kikapcsolni. A múltkori bejegyzésem óta megjártuk Andrissal az orvost. Mivel először a nőgyógyászatra kellett mennünk, hogy megkeressük a nőt, aki elküld vérvételre, mindketten zavarban éreztük magunkat. Ott ültünk az ultrahangos labor előtt, a terhes nőcik pedig mentek befelé. Ideges voltam, és hülyén éreztem magam. Persze egyszer majd szeretnék kisbabá(ka)t, de... most még olyan idegennek tűnik. Persze ha arról van szó, hogy elképzelem a közös... khm, nos az egészen más kérdés. Az valahogy... nem hoz zavarba, sőt. Egy olyan álomkép, amit egyszer szívesen valóra váltanék :)

Nos, szóval doki. Miután megkaptam a papíromat, Andrissal átmentünk a sebészetire, hogy levegyék a vérem. Rettegtem. És ezt a nővel is közöltem, aki erre kinevetett. Aranyos, mit ne mondjak. De életemben először (jól!!!) vették le a véremet! :D Esküszöm, hogy csak egy kicsit fájt. Boldog voltam. Hazafele még egy meleg csizmát is sikerült vennem, meg pizzáztunk egyet cicával, aztán hulla fáradtan hazamentünk. 

Most pedig kedd van, a 4. hónapfordulónk, az én kis szerelmem pedig holnap indul Szlovéniába... vagy Ausztriába snowboard-ozni. A hely azért kétséges, mert Szlovéniában jégvihar tört ki, és nincs áram, szóval nem működnek a felvonók stb. Én személy szerint örülnék, mert ha Ausztriába mennek, Sopronban szállnak, és mivel az Magyarország, ott működik Cica telóján a net éééés... tudnánk beszélgetni esténként. Egy álom lenne! (Így kicsit szomorú és nyűgös vagyok, mert nagyon hiányzik :( ) Szóval mindenki szurkoljon, hogy Ausztriába menjenek! :$ Köszi. 

Asszem, ennyi lettem volna mára. 

Megyek, és befejezem a törit, hátha ínhüvelygyulladást kapok. Juppi.

Doki

Ma is tettem egy hatalmas lépést afelé, hogy igazi, komoly felnőtt nő legyek. Voltam a nőcidokimnál, és felírta nekem a gyógyszeremet. Már csak egy vizsgálat van hátra, amire az én első és egyetlen igaz szerelmem fog elkísérni, mint a rendes, komoly felnőttek esetében. Hű, elég durva, hogy mennyire megváltoztam nyár óta, amikor még egy kis zavarodott lányka voltam. Most meg felelősségteljes felnőtt nő. Wáow. Ez azért nem semmi. Soha nem hittem volna, hogy eljutok idáig. :) 

De.. hát ez természetes, nem? Az ember változik, felnő, komoly kapcsolatba kezd, terveket épít, jövőt tervez, és szép lassan elveszíti a gyermeki énjét. Jó, ez az utolsó az én esetemben nem igaz, mert legbelül mindig is egy kislány maradok, aki imádja a fagyit, meg a strandolást, és belelkesedik egy aranyos szótól. De hát ez vagyok én, és amióta Andris elfogad ilyennek, nem is akarok változni. Én így vagyok jó, ahogy vagyok. Kész. 

Anya meg volt ma osztályfőnökin, és Gabi néni is csupa jó dolgokat mondott rólam. Hogy okos vagyok, hogy látja, milyen komoly céljaim vannak, és a többi, és a többi. Jól esett, nem mondom, mert az iskolában csak folyamatosan dorgál és cseszeget, mintha valami lógós bűnöző lennék. Holott... Na, mindegy. 

A lényeg, hogy úgy tűnik, végre jó irányba terelgetem az életemet. Hát, mit ne mondjak.. IDEJE VOLT :D

Összefoglaló

Sok jó és kevésbé jó dolog történt az elmúlt két hétben. De a jó több volt, mint mostanában mindig. Először is, kikaptuk a féléviket, és mindössze 3 tantárgyból nem lettem 5ös, úgyhogy az évvégi kitűnő bizi egészen elérhető álomnak tűnik. :) 

A másik, hogy júniusban megyünk SPANYOLORSZÁGBAAAA!! Én, az én egyetlen szerelmem, a szüleim és a húgom. Annyira jó lesz, már alig várom *-* Körülbelül 9 napot leszünk Tossa de Mar-en, nem messze Barcelonától. A nyári tervek közé tartozik még egy balatoni hét Andrissal és az ő családjával, egy bécsi vidámparkozás, sok-sok peres, buli, és táncolás. Annyira jó lesz! Meg még egy csomó funolást kitaláltunk, de most hirtelen ennyi jut eszembe. Ja, állatkert :D Andris szívének vágya ^.^ 

A harmadik jó dolog, hogy az egyik hétvégén Orsiékkal buliztunk, és beszólt nekem egy srác. (Tipikus béna "jó a melled" beszólás volt), Andris pedig mint egy macsó istenség kiállt mellettem. Na, asszem ekkor szerettem belé 1000-jére. Másik hétvégén meg Dávidéknál házibuliztunk, ez is jó volt nagyon. 

És akkor jöjjön az egyetlen rossz, ami kicsit beárnyékolta a szép napokat. Egy icipici baleset, ami miatt még mindig félek kicsit. De hát.. cica mellettem áll, és anya is, és mindent megtettünk, hogy ne legyen baj. Reménykedek, hogy nem is lesz...

Mert hát ez nem ronthatja el a csodás napjainkat. Kedden levizsgázik, estére hazaér, aztán egy hétig az enyém, mielőtt menne snowboardozni *-* Az nagyon hosszú tíz nap lesz, míg nem láthatom :( FÉLEK.

"...I wish you were here"

Jó rég nem írtam már, de ennek egyetlen oka van: a mérhetetlen boldogság. Nem szeretnék folyton ugyanarról a témáról beszélni, de nem tehetek mást, hisz mostanában minden körülötte forog. Őt látom, ha behunyom a szemem, vele álmodom, és őutána vágyakozom, amikor nem lehet mellette. A karácsony és a szilveszter csodálatos volt, mert együtt lehettünk. Minden nap minden percét vele tölthettem, és ettől a kapcsolatunk tovább mélyült - bár nem hittem volna, hogy ez lehetséges, elvégre megismerkedésünk első napjától fogva feleségül akar venni :D 

De most komolyabb témákra is terelődött a szó. Az esetleges összeköltözésre, hisz ha felvesznek Pestre egyetemre, nekem is fel kell majd költöznöm. És ugyan miért laknánk külön, ha együtt is lehet? kérdezte teljesen jogosan. Igaza van! :) 

Aztán a gyűrű-téma is mostanában mindig szóba kerül. Én nem akarom elbízni magam, komolyan nem, de istenem, melyik lány ne lenne lelkes ettől a témától? Egy srác, aki máris képes lenne eljegyezni? Főnyeremény. Egy álom. És nem akarok felébredni! Ő annyira jó hozzám. Egyszerűen képtelen lennék ne szeretni. Mindene tökéletes számomra. Oké, STOP. Befejeztem az ömlengést. Nem lenne szabad ilyen lelkesnek lennem. Még nem. Csalódtam már máskor is. Most óvatosabbnak kell lennem. Igen, annak kéne lennem. De vele? Ó, Andris mellett ez lehetetlen. Mindig magával ragad. Azt hiszem, ő az én igazi szerelmem ♥

A Haverlány útjára indul

Igen, eljutottam erre a pontra. A történet szerintem megérett annyira, hogy megajándékozzam egy bloggal. Talán senki nem fogja olvasni, talán több ezren is, nem számít. De már érzem annyira fontosnak, annyira hatalmasnak, hogy belevágjak. Jövőre szeretném nevezni az Aranymosáson, próba-szerencse alapon. Ez a történet rólam szól, bármelyik egyszerű lányról, aki képes galibákba keveredni. És most, hogy az én életem révbe ért, végre ráérek arra, hogy Cassie életét is rendbe tegyem :) 

Megpróbálom majd hirdetni a blogomat, de picit félek. Nekem nem szokásom a könyörgés, hogy ugyan légyszi tegyetek már ki. Nem is igazán olvasok blogokat. Nem is tudom, mik most a "menők". De megpróbálom. Muszáj sikerülnie. Akarom, hogy menjen...

Suli és wonderwall

 Rájöttem, hogy a blogolás megnyugtat, és tök jó visszaolvasgatni az előző bejegyzéseimet, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom rendszeresíteni ezeket a kis szösszeneteket. 

Nem igazán változott semmi az elmúlt firkálásom óta - ja, de. Kikaptam a töri és magyar tz-met, de mindkettő 4es lett, úgyhogy most totálisan rosszul állok mindkettőből. Az angolom is totál négyes, fogalmam sincs, hogy fogom őket felhúzni év végére ötösre. Kellenek azok a pontok. Egyedül a matekom tuti kitűnő, ami azért vicces, mert tavaly év végéig olyan halál négyes voltam belőle, hogy élvezet volt nézni >.< Most írtam angol tz-t is, remélem az legalább ötös lesz, és abból tudok javítani. Csak vegyenek fel a Corvinusra, könyörgöm!! :$ FÉLEK.

Az egyetlen dolog, ami továbbra is tökéletes, az Andris. De hát hogy is ne lenne az, amikor nekem találták ki? Igaz, a héten kevesebbet tudtunk beszélni, mint általában (sok zh-t írt), de ettől függetlenül most is kihoztuk a maximumot, mint mindig. Ma főleg aranyos volt, mert azt mondta, szomorú, amiért keveset tudunk találkozni, és ezért nem tudja annyira kimutatni, hogy mennyire szeret. Én pedig megnyugtattam, hogy de, nagyon is jól ki tudja mutatni, valamint, hogy majd eljön a mi időnk is, amikor rengeteget lehetünk együtt. Én hiszek benne! :) És szeretném, ha ő is hinne benne. Vagyis a fenébe, tudom, hogy ő is szeretné, csak attól fél - tök jogtalanul -, hogy nem elég jó hozzám. Pedig ha tudná, hogy mennyivel jobbat érdemel nálam! Mindegy. A lényeg az, hogy nem akar jobbat. Engem akar. Én meg őt. Happy end!

Egyébként tegnap voltunk két hónaposak, és hát... olyan hihetetlen még mindig. Kíváncsi vagyok, mikor fogom megszokni, hogy az enyém a világ legédesebb, legtökéletesebb cicája :)) 

Eszmefuttatás

Azon gondolkozom, hogy minek írom egyáltalán ezt a blogot. Senki nem olvassa. Senkit nem érdekel. És igazából nem is akarom, hogy mások elolvassák ezt a sok katyvaszt. Pár embernek szívesen megmutatnám egy-két részét, de ott vannak azok a mocskos múltbéli posztok, amiket nincs szívem kitörölni, de tudom, ha más látná, fájna neki. 

Így marad ez a saját kis eszmefuttatásaimnak. Talán ha egy nap híres leszek, és meghalok, valaki majd megtalálja a gépemen a linket, és a világ meglátja, milyen ostoba gondolataim voltak 15-17 évesen. Az elmúlt két hónapomat 18 évesen azért nem számolom bele, mert az nem ostobaság. Az tele van szeretettel és boldogsággal, reménnyel és küzdeni akarással. De az az előttiek... fájdalom, élni nem akarás, butaság. 

Hogy áttérjek egy komolyabb témára... A minap olvasgattam a legtöbbet érő egyetemek listáját, és az első kettő mérnöki, meg műszaki egyetem volt, a harmadik pedig a Corvinus. Szóval örülök, hogy megváltoztattam a terveimben a sorrendet. Az ELTE valahol nagyon hátul állt. És ahogy így belegondolok, egyre jobban tetszik ez az emberi források dolog... Érdekes lehet :D És bár az álmom a pszichológia volt, ideje belátnom, hogy az örökké álom is fog maradni. Magyarországon nincs rá kereslet, így jártam. Majd talán a következő életemben... 

Addig is: Budapest, Corvinus, Emberi erőforrások, Andris... vigyázzatok, jövööök :D ♥

Too much happiness

 Perfect chemistry. Ha valamivel, hát ezzel jellemezhetném kettőnk kapcsolatát. Miután eltöltöttünk itthon egy csodálatos hetet, hétvégén a családjával Bánkra utaztunk wellnessezni (a fotó is ott készült). Persze ömlenghetnék róla egy sort (vagy ötmilliót), de most nem csak róla és a kapcsolatunkról szeretnék beszélni. Azt már megtettem vagy ezerszer. 

Nem, most már így majdnem két hónap járás után megpróbálok az életem többi részével is foglalkozni - többnyire sikertelenül. Mindig visszalopja magát a fejembe, és képtelen vagyok másra koncentrálni. Ez persze jó, mert azt jelenti, hogy a szerelmünk olyan erős, olyan lángoló, hogy minden mást elpusztít. De ha nem leszek kitűnő tanuló, akkor nem mehetek egyetemre, akkor nem költözhetünk össze... úgyhogy ideje belehúznom a közös jövőnk érdekében. Egyelőre ott tartok, hogy öt jó szakot választottam ki, és mindre jó az emelt töri és emelt angol, szóval már biztos, hogy ezekből érettségizek. Két egyetemen nézelődtem, a Corvinuson és az ELTE-n. Álmaim iskolái, én máshova nem akarok járni. :) Az őt szak pedig, fontossági sorrendben: emberi erőforrások, pszichológia, kommunikáció és médiatudomány, andragógia és anglisztika. 

Az egyetemről jut eszembe, vasárnap Pesten aludtam az egyetlenem albijában, és hát feljött ugye a téma, hogy mi lesz, ha majd felköltözök esetleg hozzá. Nagyon kis lelkes volt a drágám, pedig az még másfél év, hogy én odáig eljussak. De egyébként hatalmas a ház. Három szobás, de csak ketten lakják. Persze tipikus fiús-lakás. Pizzásdobozok és szemét mindenhol. Viszont bármikor szívesen beköltöznék. Otthonos, de nem puccos, és simán elférnénk a szobájába. (Vagyis biztos kitúrnám egy kicsit, de hát lány vagyok! És amúgy is hozzászokott már... a takaróját is mindig ellopom :$) Szóval az életem elég jól alakul mostanában. Bár a sulim egyre rémesebb, túl fogom élni. Már csak másfél év, és enyém lesz az egész világ. Másfél évet kell kibírnom, és megszerzem a fiút, az álmaim egyetemét, és a fényes jövőm kulcsát. 

Boldog, boldog, boldog! :D

My special thing

A helyzet valamivel jobb lett barátok terén, Andris pedig még mindig brilliáns, természetesen. Sőt, ha ez lehetséges, napról napra egyre jobban szeretem. 

Lehetetlenség vele betelni, minden napra tartogat valami újdonságot, valami kedvességet. És minden nap elteltével még jobban egymásra hangolódunk. Szombaton konkrétan két perc alatt kétszer szólaltunk meg egyszerre, és ugyanazt mondtuk, mintha össze lennénk kapcsolva. Nem tudom, hol kezdődik ő, és hol végződöm én. Ő a jobbik felem.

És igazából nagyon jó érzés, hogy annyira biztosak vagyunk a kapcsolatunkban, hogy már a jövőt tervezzük. Ő már eldöntötte, hogy két év múlva, amikor végzek a gimiben összeköltözünk, és utána eljegyzés, házasság, satöbbi. Néha megijedek attól, hogy a jövőm már ilyen biztosra el van tervezve, hogy úgy érzem, ez már örökké így marad, de aztán eszembe jut, hogy ő Andris, az egyetlen, akibe valaha is szerelmes leszek, az egyetlen, aki mellett nem kell megváltoznom, és az egyetlen, akit azért szeretek, amilyen. Most úgy érzem, képes lennék az egész életemet leélni mellette. Ami azért vad kijelentés egy hónap után, tudom. De szerintem ezt az ember érzi. Azért ezt vele is megbeszéltük, hogy ez nagyon ritka, és nagyon szeretnénk rá vigyázni. Azért neki neki hosszú kapcsolatai voltak, de azt mondta, még sosem érzett így. És igazából én sem. Ami szerintem szuper :) Annyira különleges! Szombaton is szinte csak egymással beszélgettünk és foglalkoztunk, de igazából nem tehetünk róla. Mindig ő az első, akihez fordulok, ő pedig percenként odajön megölelni vagy megcsókolni, mert ő ilyen :) Olyan, mint én. Ha valakit szeret, akkor azt megfojtja a szeretetével - jó értelemben, persze. Nem az van, hogy féltékenykedik, hanem eláraszt azzal a tömény imádatával, amitől a világ legszerencsésebb emberének érzem magam. Tényleg ő az igazi. Érzem!

És egyébként már megint nem erről akartam beszélni, de... mindig belopja magát a fejembe az én kis hercegem! :D