Sosem hittem volna, hogy ilyen nehéz megtartani egy titkot, a saját titkomat. Eddig azt hittem, egyedül vagyok a nehézségeimmel, de sosem volt így. Valaki mindig levette a vállamról a terhet és segített cipelni, mind ezidáig. Most én döntöttem úgy, hogy egyedül vállalom ezt a nehézséget, és hé, ez iszonyatos!
Annyira el akarom mondani valakinek, annyira vágyom arra, hogy kibeszélhessem magamból! De nem szabad... még nem. Jézusom, ezt soha senkinek sem lenne szabad tudnia!
Nem azért, mert tettem bármi rosszat is, és nem is azért, mert más tett volna. Ez csak egyszerűen... még a gondolata is őrültség. Őrülten szép. Lehetetlenség. Remény a semmi iránt. Félreértés. Butaság. Álom. Az összes kifejezés egyszerre, és még ez sem elég, hogy leírja.
Tudom buta vagyok, hogy megint beleringatom magamat a remény hűvös óceánjába, és ha elér egyszer az igazság, meg fogok halni. Most tényleg. Vagy talán nem. Talán örök túlélő vagyok, bár nem hiszek ebben. Túl sok fájdalmat tűrtem már el... túl sok seb díszíti a testemet. Még egy nem férne el rajta. Az végzetes lenne.
Akkor mégis miért futok a biztos halál felé???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése