Atyaég

Ismét eltelt x idő, és én ismét újabb sokkos dolgot éltem meg, ami igazából ha úgy nézzük meglepően hizlalta az egómat.
A pénteket igazoltan ellógtam ballagás ürüggyel, így a délelőttöt végigaludtam. A hajamat olyan frappánsan sikerült elaludnom, hogy úgy néztem ki, akár egy rackajuh. Komolyan. Pedig alap járaton egyenes hajam van, de most, mikor kell persze, hogy nem olyan. Göndör volt nagyon, de hát mit volt mit tenni, fújtam rá egy kevéske hajlakkot, felvettem a rövid fekete szoknyámat, inget felé, aztán mentem Dávidhoz. (Csak mert a többi span lusta volt eljönni Fruzsi ballagására, így kettesbe nyomtuk végig.) Anyukája megjegyezte, hogy milyen jó a hajam, meg hogy milyen szép vagyok ma. Majdnem sírva fakadtam a nevetéstől, mert én épp az ellenkezőjét éreztem.
Aztán elindultunk, Dávid megjegyezte, hogy milyen "romlott" a szoknyám, ami nála annyit takar, hogy jó értelemben véve kurvás. Bármit is jelentsen ez.
A ballagás szép volt, bár sajnos eleredt az eső, és jól megáztunk, de még utólag nézve ez is vicces volt. Utána hazajöttünk, levettem a "romlott" szerelésemet, és átváltottam az esti, partizós cuccokra. Lila tunika, vékony sötét farmer, és az elengedhetetlen szegecses topánka szerű cipőkém. A hajam még mindig hullámos volt - hurrá! -, de sikerült nagyjából normálisan beállítanom.
Ezután megint elindultam. Dávid most kivételesen azt mondta, hogy nagyon tetszem neki - itt már sejtenem kellett volna, hogy valami nem oké. Dávid nem dicsérgetős típus -, de ez ennyibe is maradt. Mentünk Fru és Orsi elé. Egész úton nevetgéltünk, szórakoztunk és iszogattunk. (Istenem, de finom volt!) Aztán pavilonba Orsival nekiálltunk 1 liter le ördögkörözni... az enyhén durva volt, bár ahj istenem de élveztem! :D
Eztán jött a delta, a sok-sok gold tequila, s a hangulat tényleg isteni volt :D
Dávid mondjuk kicsit többet ölelgetett, mint ahogy megszoktam tőle - tényleg a tesómnak hittem, és eszembe sem jutott más, minthogy ő is így tekint rám -, de nem agyaltam rajta. Volt ott egy gyerek, aki nagyon nyomult, de nem tudtam mit kezdeni vele. Úgy értem... nem fogom megint azt csinálni, mint múltkor, mikor teljesen megbántam, mert tudom, hogy nem tudnám szeretni.
Aztán hazaindultunk. Itt durvult be a dolog. Olyanokat mondott Dávid... hogy másfél éve szerelmes belém, és hogy nagyon szeret, meghogy annyira szép vagyok, és és... olyan hihetetlen volt. És mondtam is neki, hogy csak sokat ivott, hogy hülyeséget beszél, ő a barátnőjét szereti, pedig éreztem, hogy nem hazudik. Istenem, annyira észre kellett volna vennem a jeleket!
De nem lett ebből semmi. Meg mondtam neki, hogy menjen haza, aludja ki magát. Alig akart hazamenni, és csak mondta és mondta. Annyira összezavart... nekem is megfordult már a fejemben, hogy mi lenne, ha... De istenem, nem tudok rá másképp nézni, mint az én Dávidomra... ő a legjobb barátom, a bátyám, az apukám, a haverom, a mindenem! Nem veszíthetem el ezt a dolgot...
Persze másnap mondta, hogy maradjon köztünk, és ne mondjam senkinek... de egy szóval se mondta, hogy igaz volt-e, vagy nem...
Mert vegyük figyelembe... nem vagyok szép. Nem vagyok sem aranyos, sem kedves, kíméletlenül őszinte vagyok, nem kicsit vagyok flúgos, túlságosan is szeretek, és sokat beszélek, mindig álmodozom, és sokat filozofálok, agyalok. Ő nem ilyen. Két kanállal habzsolja az életet, csak a buli és a buli. Én csak hétvégén vagyok ilyen.
De visszatérve a témára... rendesen összezavart.
És Csongival sem tudom, mi legyen. Végülis én passzoltam le őt, így érthető, hogy nem erőlteti ezt a találkozásos dolgot, de nem fogok konkrétan rákérdeni... most jönne az, hogy kikérem Dávid tanácsát...
... de mit szólna hozzá? Hogy reagálna?
ISTENEM... annyira el lett ezzel az egésszel cseszve minden. Ő a legjobb barátom. Nem akarom elveszíteni azért, mert azt hiszi, szerelmes belém.
Nagyon nagyon szeretem... de a barátnője az én barátom is... hogy néznék a szemébe ezek után? És hogy szerethetném úgy, mikor nem tudom mit érzek? :/
Nehéz nehéz nehéz...

Jó, megint besokkaltam. Jelentkezem, ha összeszedtem a gondolataimat. Csóközön.