Jack Daniels és a cél

Tegnap megvolt az első Jack Daniels-es élményem. Mit ne mondjak... meglepődtem. Félénken, mindendféle whiskey-s tapasztalat nélkül csörtettem oda a pulthoz, kértem három cent whiskey-t, jéggel. A kóláról teljes mértékben elfelejtkeztem. Barátnőmét is kikértem, majd leültünk az asztalhoz. Az első hibát akkor követtem el, amikor beleszagoltam. Büdös volt, és már annyiból éreztem, hogy milyen erős lehet. Végül rávettem magam, hogy belekóstoljak. Égette a számat, nem ízlett és azt hittem, megőrülök tőle. Vettem hát hozzá kólát, és belelocsoltam vagy fél decit. Na, így viszont már tökéletes volt az íze. De komolyan. Nagyon finom volt: nem éreztem azt a büdös szagot, az íze édes volt és mégis keserű. Ízlett - legalábbis a tiszta Jack Daniels-hez képest.
Szóval jó kis buli volt ez - amúgy a barátnőm születésnapját ünnepeltük. Voltak hullámvölgyek is, mint az már lenni szokott, de kivételesen tökéletesen helyt álltam. (Na, jó. Kivéve, amikor képtelen voltam irányítani a nyomulós idióta seggfejeket, és inkább elmenekültem egy biztonságosabb helyre.)

Az élet egész jó, minden elfogadható. Most csak sodródom, mint egy döglött hal az árral, de élvezem. Végre nem agyalok (olyan sokat), és nem színészkedek (annyit, mint korábban). Elfogadtam az életemet, kitűztem a céljaimat, és most kőkeményen küzdök, hogy valóra váljanak.
Ebből a legfőbb:  Pszichológus szeretnék lenni. Hogy mikor döbbentem erre rá? Amikor az ágyamon feküdtem, Bélával a macimmal, és arra gondoltam, mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha most valaki segítene rajtam. Beszélgetésre vágytam, de senki sem volt a közelemben. Ekkor jutott eszembe... mi van, ha mások is így jártak, csak nekik sosincs ott senkijük? Vágyni kezdtem arra, hogy segíthessek. Mindig is az embereken akartam segíteni, mint orvos, csak volt egy kis probléma: tű és vér iszony. Na itt bukott meg az álmom. De pszichológusként... itt is segíthetek az undorító dolgok nélkül is. Mintha csak nekem találták volna ki ezt a szakmát... Fő cél: ELTE vagy SZTE.
Egyelőre ennyi... xoxo