Foszlányok

"Az eddigi stabil kártyaváraim összedőltek, a talaj hirtelen kicsusszant a talpaim alól, én pedig lezuhantam a koromfekete, üres semmibe – pont, mint azokban a régi rémálmokban, amikor a kihalt lépcsőház, ahol épp sétálgattam hirtelen összeomlott, a lépcsők semmivé váltak, én pedig tehetetlenül hulltam alá."

"Szerethetsz valakit a szíved összes szeretetével, ha előtte volt valaki az életedben, akinek még az érintése is kész extázis, soha nem fogod őszintén szeretni a másodikat. Erőlködhetsz, akarhatod akármennyire, nem fogod tudni kierőszakolni a szerelmedet iránta. Szeretheted… de a lelked még mindig az Első ölelése után fog vágyakozni. Ez ellen te nem tehetsz semmit; el kell fogadnod, mint járulékos kárt: úgy kell felfognod, hogy ez a büntetés, amiért egyszer életedben igazán boldog voltál, még ha csak rövid időre is. Én így fogtam fel – és bár a szívem belesajdult, elfogadtam, hogy soha többé nem lelhetek örök nyugalomra. Mindig vágyakozni fogod, mindig fájni fog, ugyanakkor már most tudom, hogy megérte. Már egy másodpercéért is megérte volna az örökös szenvedés…"