Tökéletes

Nehéz dolog figyelmen kívül hagyni a zavaró tényezőket. Akármilyen boldog is vagyok, a magányos pillanataimban eszembe jut azoknak az arca, akik miattam szenvednek, és a fájdalmukba egy kicsit belehalok én is. Persze az eszemmel tudom, hogy nem kellene velük törődnöm. Ők gyűlölnek engem, akkor nekem miért kellene rosszul éreznem miattuk? De túl lelkiismeretes vagyok. Túl ostoba. 

Ugyanakkor szeretek bosszút állni is. Hétvégén, amikor megláttam azt a lányt, aki az egész pletykát elindította, nem bírtam megállni gonoszkodás nélkül. Andrisra néztem, és amikor rájött, mit akarok, olyan szenvedélyesen csókolt meg az utca közepén, a lány orra előtt, hogy abba beleremegtek a térdeim. Ez az a csók volt, amit titokban, a szobánk rejtekében szoktam kapni, nem az óvatos, nyilvános csókunk. Ebben tűz lángolt. És ő ezt látta. 

Most mondhatnám, hogy rosszul esett, és hogy rosszul éreztem magam miatta, de nem lenne igaz. Pokolian örültem, amiért az orra alá dörgölhettem a boldogságomat, hogy a fiú, akibe halálosan szerelmes vagyok, ugyanígy szeret engem. Mert ez az igazság. Még sosem éreztem így senki iránt. Ez más, tudjátok? Itt nincsenek játékok és bizonytalanságok. Szeret, és nem fél kimutatni. Úgy mutat be mindenkinek, mintha az angol királynő lennék, mintha nálam nagyobb csodát nem is találhatott volna. Azt hiszi szerencsés, amiért rám talált. Pedig kettőnk közül én vagyok a mázlista. Megtaláltam a fiút, akire eddig vártam. Ő az én hercegem. Én pedig az ő hercegnője vagyok. És ez a mi tündérmesénk. 

Ilyenkor mindig rájövök, hogy nem kell rosszul éreznem magam. Az ő bajuk, hogy nem képesek elfogadni, hogy minket egymásnak teremtettek. Utálhatnak, sőt, gyűlölhetnek, de ez ettől még nem fog változni. Ő a másik felem. És piszkosul mondhatnak rólam bármi rosszat, mert ő nem hiszi el. Ő ismer. Jobban átlát rajtam, mint azok, akikkel éveket töltöttem együtt. Ő - csakis ő számít igazán. Érte bármit képes lennék feladni. Tényleg bármit. Ez a legtisztább, legártatlanabb szerelem, amit valaha is birtokoltam. Minden közösen töltött percünkért hálás vagyok. 

Úgy érzem minden szenvedést azért kellett átélnem, hogy megkaphassam ezt a csodát. Már majdnem egy hónapja mondhatom magam a barátnőjének, de még mindig nem fogtam fel. Ő az enyém. És én az övé vagyok. Örökké. 

Mindig úgy beszél, mintha ez örökké szólna. A jövő telet tervezi, pedig még az idein sem vagyunk túl. A házunkról álmodozik, pedig még az sem biztos, hogy valaha is lesz olyanunk. Olyan, mint én, mert én is ezekről álmodozom. Az én fejemben is ott van a közös otthonunk álomképe. Annyira szeretném, ha valósággá változna. Annyira vágyom rá. Annyira akarom. Ő a számomra legtökéletesebb ember. Őt nekem teremtették. Ez már biztos.