Névfétis

A július volt számomra az év eddigi legbizarrabb hónapja. Először, a srác, akiről azt hittem életem szerelme és majd egyszer feleségül vesz, kidobott. Nem, nem szakított. Az egyik pillanatban azt mondta, hogy szeret és azt tervezgettük, mit vegyünk egymásnak a féléves évfordulónkra, erre másnap a legaljasabb, legmocskosabb módon kidobott a picsába, és még engem állított be rosszként. Gondolhatjátok, hogy telt az utána következő két hetem... Igen, meg akartam halni. Inkább nem részletezném, milyen undorító módon kivoltam, mert már csak visszagondolni is fájdalmas. De aztán következett a július 18-a. Az East Fest első napja, ahol minden megváltozott. 

Nem tudom miért, vagy hogyan, de összetalálkoztam az egyik legjobb barátjával, akit ugyanúgy hívtak, mint őt, és órahosszákat beszélgettünk. Arra eszméltem, hogy hajnali négy óra van. Aztán ezt megismételtük  másodnap és harmadnap is, egyetlen csók vagy bármi nélkül. Oké, az igaz, hogy kétszer is együtt aludtunk, de tényleg nem történt több annál, mint hogy egymást ölelve aludtunk. Azt hittem ezzel vége is lesz az egésznek, mert tudjátok: az exem legjobb barátja mindig tabu. Nos, már meg sem lepődök, hogy ezt is megszegtem. Ezután nem találkoztunk pár napig, viszont minden napot végigbeszélgettünk, és marha jó volt. Aztán most kedden valahol ott lyukadtunk ki, hogy eljön hozzám sütizni. Ez is remek volt, de még mindig nem tett semmit! A fenébe is, gondoltam akkor. Miért csinálja ezt, ha nem akar semmit? Miért ír rám folyamatosan és keresi a társaságomat? Miért biciklizik le hozzám az éjszaka közepén? Szerdán megkaptam rá a válaszaimat.

Kint voltam egész nap a Peresen, de estére azt terveztük, hogy felmegyünk bulizni. Hívtam őt is, és jött. Elüldögéltünk a többiekkel a sétálón, de egyikünk se akart inni, mert nem. Aztán átmentünk a dióba, és Danika azzal kezdte, hogy vett nekem egy portó rumot (két éve nem ittam). Megköszöntem és megittam, remélve, hogy befejezte a jótékonykodást, de nem. Az elsőt követte egy második és egy harmadik, majd mikor megjelentek az unokatesói, egy negyediket is lenyomott a torkomon.

Nos, ezek után nem sokra emlékszek, csak hogy már a házunk előtt ácsorgunk legalább egy órát. Aztán mondtam, hogy aludhat nálunk, és be is jött. Lefeküdtünk az ágyba, átkarolt, ahogy a sátorban is, de nem történt semmi. Aztán rákérdezett, hogy szerintem nem furcsa-e, hogy már harmadjára alszunk együtt, de még nem volt semmi. Erre hümmögtem valamit, ő pedig azt mondta, hogy úúúúgy megcsókolna. Átfordultam a másik oldalamra, vele szemben, ránéztem, és akkor... és akkor felém ugrott, hihetetlen sebességgel és megcsókolt. Sose csókoltak meg még így. Vad volt, mégis hihetetlenül aranyos. Már attól megőrültem, ahogy az izmos hasa hozzám feszült. 

Egyébként nem feküdtünk le, de ez volt életem legeslegjobb csókolózása. Amilyen aranyosnak, lovagiasnak és cukinak tűnik, akkora vadállat is az ágyban. Egyik pasim sem csókolt így. Sem a nagymenő Atis, sem a laza imádnivaló Dani. De ez a kiskölyök, akiről sosem hittem volna... ó, ő nagyon is értette a dolgát. 

És ma nálam alszik... és filmezni fogunk... és mindjárt ideér... 

Istenkém, segíts!!!

Ja, és a lényeget nem is említettem... vasárnap két és fél hétre elutazik dolgozni a Szigetre.. ez az utolsó alkalom, hogy találkozunk... és úristen. FÉLEK!