Zsibongás - folyamatosan ez megy az agyamban. Néha olyan jó lenne, ha minden egy picit elcsendesedne, az agyam pedig ismét működésbe lépni és kifundálhatnám, hogy hogyan tovább.
Most minden annyira egyszerű és idilli, de hogyan tovább? Hogyan kellene ezeket az új, csodálatos dolgokat beleillesztenem a kialakult jövőképembe? Melyik út a járhatóbb most, hogy ennyire felfordult az életem? Merre kéne elindulni, hogy a célba érés biztosabb legyen? Döntések... Döntések.
Még mindig szeretném, ha egyszer kiköltözhetnék L.A.-be, vagy legalább Angliába, de ez még annyira messzinek tűnik, s mégis túl közelinek. Félek, mert a fenébe is, én igazából gyűlölöm Angliát. Na, persze nem azért, mert totál más az egész, az egészről egyedül az időjárás tehet. Én szomjazom a meleg után, egyszerűen képtelen vagyok elviselni az esőt, a hideget, az állandó szelet. Mégis hogy érezhetném magam jól egy folyton nedves és hűvös helyen? De Los Angeles... óó, én drága kis L.A.-m. Ő nekem való. A napsütés, a perzselő hőség, a meztelen felsőtestek és a rövid sortok városa. Ott a helyem. Oda kell mennem. De hogyan? Mikor? És mégis mihez kezdjek ott magammal? Annyira szeretnék kint tanulni. Égek a tudásvágytól, a tudni akarástól, de... de annyira esélytelennek érzem. Pszichológus akarok lenni, de az még mennyi év! Annyit nem várhatok itthon ölbe tett kézzel és az is biztos, hogy nem fogok aláírni semmiféle röghöz kötési szerződést. Már az érettségi után ki kell jutnom ebből a siralomvölgyből. De hogy hagyjak itt mindenkit, akit szeretek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése