That's what happens when innocent friends turn serious lovers...
Nem voltunk az a szokásos, tökéletes szerelmespár, de miért is lettünk volna azok? Mi magunk sem voltunk tökéletesek, külön-külön sem. Rengeteg hibát követtünk el, folyamatosan őrültségeket műveltünk eddig is, most csupán annyi volt a különbség, hogy ezeket együtt tettük meg. Ne aggódj, ez nem baj. Pont hogy inkább ez jelenti az igazi szerelmet, amikor megtalálod a másik feled, aki nem akar megváltoztatni, mert úgy vagy tökéletes számára, ahogy vagy. Nem szeretné, hogy máshogy hord a hajad, és azt sem várja el, hogy hagyd hátra az eddigi életedet miatta.
Ilyenek vagyunk te és én.
És egy percét sem dobnám el annak, amink van, mert azért szeretlek, amilyen vagy.
Nem bánom, ha néha összekapunk majd azért, mert egyformán makacsul állunk ki a saját igazunk miatt. Nem fog zavarni, ha néha azt mondod, bolond vagyok mert tudom, hogy igazad van. Csak egy bolond képes téged ekkora hévvel szeretni. Normális ember már rég elmenekült volna ezek előle az érzések elől. Normális ember nem értené meg azokat a furcsa kis hóbortjaidat, amik számomra teljesen természetesek.
Más ember nem olyan, mint te és én.
Ezért szeretlek téged ennyire.
Nem érdekel, hogy mások szerint mennyire hihetetlenül dögös és vonzó vagy. Nem érdekel, hogy mások elájulnak attól, hogy majdnem vered a két métert és hogy épp annyira vagy izmos, amennyire én azt szeretem a fiún. Nem érdekelnek a vakítóan kék szemeid, sem az édes, fekete fürtjeid sem, amik reggelente mindig összevissza göndörödnek a fejeden. Engem TE érdekelsz. A belsőd, a mosolyod, amit olykor-olykor rám vetsz, ha valami igazán kedves dolgot teszek. Azért szeretlek, mert elbűvölsz és hagyod, hogy elbűvöljelek. Mert tudom, hogy te is képtelen vagy ellenállni annak a tűznek, ami minket emészt. Mert tudom, hogy bármikor kiállnál értem, ha arra kerülne a sor - hisz már annyiszor megtetted. Sokáig te voltál az egyetlen, akire számíthattam, az egyetlen, akinek bármit elmesélhettem, nem ítélt el.
Mégis, ha valaki megkérdezi, miért szeretlek, csak állok némán és nézek ki a fejemből, mert nem tudom, hogyan önthetném szavakba ezeket a mindent felemésztő és elsöprő lángokat. Hogyan magyarázhatnám el egy idegennek, aki nem érzi ezt a vágyat, hogy milyen érzés így szeretni egy embert, akit már évek óta ismerek? Hogyan érthetné meg bárki is, hogy mik vagyunk mi egymásnak, hogy mennyire a lelkitársamra találtam benned? Egyáltalán tudnia kellene ezt bárkinek is? Hisz ez csak ránk tartozik. Rám és rád, a lélek két részére. Ez túl bensőséges egy nyilvános kapcsolathoz, nem igaz? Az emberek úgysem értenék meg. Legyintenének, hogy fiatalság bolondság, ez el fog múlni.
De mi tudjuk, hogy nem. Ez nem az első fellángolás. Ez hosszú évek alakult ki, érlelődött bennünk, mígnem elég idősek nem lettünk hozzá, hogy el tudjuk fogadni. Ez így volt megírva a nagy könyvben.
Nekem és neked egymásra kellett találnunk... talán örökre. Talán csak pár hónapra.
De sosem fogjuk elveszíteni azt, amink volt, és sosem fog elmúlni a szerelmünk egymásra iránt. Ezt biztosra veszem, hiába lesz talán más is az életünkben... Ez felejthetetlen.
Ez már örökre belénk égett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése