Majdnem egy hónapja nem írtam, de ennek nem az az oka, hogy bármi rossz történt volna - vagyis hát, a laptopom megadta magát és ez elég rossz, de ezen kívül minden tökéletes volt. Szinte már túlságosan is. Pedig én tényleg számítottam rossz dolgokra, és úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban megtörténhetnek. Talán csak paranoiás voltam és összezavarodott, amiért most nem én voltam a számkivetett és a sajnálni való. Végre irigyelt ember lehettem, egy bálvány és példakép. Nem tudhattam, meddig tart ez a szerencsém, ezért igyekeztem minden percét kihasználni.
Sajnos emiatt bizonyos embereket hanyagolnom kellett, és bármennyire is fájt, nem szakadhattam ezer felé. Tudtam, hogy önzőség, de most az egyszer ki akartam használni, hogy dönthetek. És döntöttem is, bár néha fájtak ezek a döntések. Például amikor félretettem a legjobb barátnőmet, akire mindig számíthattam. Tudtam, hogy pocsékul van, mert ismertem - a szívem mélyén éreztem -, mégsem tettem semmit, mert azzal nyugtattam magam, hogy szólna, ha baja lenne. Pedig rájöhettem volna, hogy sosem szólna. Mindig úgy kellett belőle kihúznom a szavakat, akkor most miért változott volna?
És fájt az is, hogy amikor az egyik hétvégén elmentem a volt legjobb barátaimmal bulizni a barátom nélkül, rájöttem mit veszíthetek még, ha nem változtatok az életemen. Igaz, hogy itt volt ő nekem és az ő haverjai, de ha elhagy, ha magamra hagy, mi marad nekem? Elhanyagolt barátok és elcseszett barátságok? Szerettem és bíztam bennünk, de csaptak már be annyiszor, hogy ezúttal okosabb legyek. Egykor mindenemet odaadtam a hozzá hasonló srácoknak - és valljuk be, neki is. De itt az ideje, hogy visszavegyek tőle mindent, kivéve a szívemet. Igen, azt nála hagyom, hisz már az övé. De emiatt nem kell tőle függenem. Lehet saját életem saját barátokkal, saját őrült partikkal. Saját fájdalmas múlttal és kísértő szellemekkel.
Miért van az, hogy a legutóbbi exemen 3 másodperc alatt simán túl tudtam lépni, B-től pedig még mindig berezonál a gyomrom. Nem az van, hogy hiányzik vagy ilyesmi, csak annyira kínos találkozni vele. Tudjátok, mint amikor meglátsz valami ismerőset, amit egykor kedveltél és szerettél, és most, amikor ismét szembe jön veled, legszívesebben a nyakába ugranál és utána pedig felpofoznád, hogy miért tette ezt veled? Miért hagyott magadra és tört össze? De nem tettem meg egyiket se - szánalomból. Értitek, a barátnője épp nemrég csalta meg és hagyta el, miért bántottam volna meg még én is? Nem vagyok olyan szívtelen dög, mint ő volt. Ennél többre tartom magam.
És több is vagyok. Na meg csodálatos és gyönyörű, ahogy egykori legjobb barátaim egyike, Rich megjegyezte. Hű, még most is mosolyra görbül a szám, ha eszembe jut :) Én, csodálatos? Hallottátok ezt? A mindig cikiző, szemétkedő Rich azt mondta gyönyörű vagyok!
Ki kapott már ennél nagyobb dicséretet, skacok? ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése