Ott van a jövőm, minden amire vágyom. Járhatnék egyetemre, vagy dolgozhatnék valamit, miközben megvalósítanám a legmerészebb álmaimat. Ez minden, amit szeretnék, és az, hogy anyámék talán belemennek ebbe az egészbe... hihetetlen érzés. Erősebbé tesz. Úgy érzem, bármire képes lehetek, ha küzdöm érte.
Lassan 17 éves leszek. 3 év múlva még a 20-at sem töltöm be... és az, hogy ilyen fiatalon akár minden összejöhet, felpörget. Eddig egy vesztesnek éreztem magamat, ez nem titok. Voltak jobb pillanataim, amikor elkezdett derengeni, hogy fasza csaj vagyok, de többnyire csak depresszióztam és a rossz dolgokra koncentráltam. Ez most meg fog változni. Angoltanárhoz járok, hogy 3 év múlva tökéletes legyen az angolom, és rávettem anyámékat, hogy a 17. születésnapomra hadd kapjam meg az első tetkómat.
Két madártollat az egyik lábfejemre, amik egy bokaláncról lógnak le. Őket fogja jelképzeni, hogy míg én szabadon repkedek a világban, ők még akkor is velem lehessenek. Bár én nem ezt szerettem volna az első tetoválásomnak, hanem valami olyasmit, ami engem jelképez, azért baromira örülök, hogy belementek. Végre kezdem úgy érezni, hogy komolyan vesznek. Vannak álmaim és céljaim, ők pedig, bármennyire is nem örülnek ezeknek a terveknek, egy dolgot tudnak rólam: nem csinálok picsát a számból. Amit eltervezek, azt véghez is viszem, nem szokásom feladni. Ha feladtam volna, akkor most nem lenne egy szuper pasim, és valószínűleg már rég a föld alatt rohadnék. De szívós vagyok, erre az a legnagyobb bizonyíték, hogy még élek. És ha én azt mondom, hogy Los Angelesben fogok élni, akkor az úgy is lesz. Hitetlenkedhet akárki... nem érdekel. Már csak azért is be fogom bizonyítani, hogy sikerülni fog.
Mert én ilyen vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése