Összezavarodva

Mostanában annyira intenzív minden - és többnyire nem jó értelemben. 

Most minden összekavarodik a fejemben, az eddig oly könnyedén szétválasztható dolgok összekuszálódnak, és nem bírom szétválasztani őket. Suli, család, Andris. Most minden egyben van. Úgy érzem, ez nem jó. A suli és a család miatti stressz kissé kivetül a kapcsolatunkra is. Már nem tudok sokszor olyan türelmes lenni, mint amilyen voltam. Sokszor mérgelődök olyan apróságokon, amiken nem kéne (hogy nem tud hazajönni pénteken, hogy játék közben nem törődik velem). Ő meg olyan bántón reagál mostanában, és nem tudom mi okozta ezt a változást. Nem nevetgél, hogy milyen aranyos vagyok morcin, hanem sértőn visszatámad, és olyan dolgokat ad a számba, amiket nem is mondtam. Ez nagyon szokott fájni - annyira, hogy legszívesebben a halálba sírnám magam. Jó, veszekedni még mindig nem szoktunk (két kivétel volt mindössze), de ilyenkor elég közel állok ahhoz, hogy az arcába kiabáljak: hé, hol van az én kedves, imádnivaló Andrisom, és te ki a fene vagy??? Félek, hogy elveszítem... hogy megváltozik, és már nem lesz semmi olyan, mint régen. 

Mert jó, persze. Még mindig imádom. Elég sokszor olyan, mint régen: bújós, kedves, édes. De amikor nem, akkor az olyan, mint egy arculcsapás... Olyankor összetörik a szívem. 

És nem értem, mi okozza nála ezeket a változásokat. Félek...